Black Dream sorozat (By LovasDori^^)

Nya, szóval arra a következtetésre jutottam, hogy folytatom azt a bizonyos könyvemet, és ha majd valaki akarja olvasnik, az szól ^^
DE: Ha nem haragszotok, beteszem a régiebbi fejezeteket, mert a gépemen már egyszer lerötlődött, és csak az mentette meg, hogy fent volt a fórumon.. Szóval újra lehet olvasni, aki akarja, szívesen várom a véleményeket, és hamarosan teszem be a folytatásokat

Black Dream – Lovak az árnyékból

1. fejezet

Felhők gyülekeztek az égen. Egy éjfekete kanca és csikója vágtázott szélsebesen a biztonságot nyújtó sziklák felé. Egyik oldalon a sűrű erdő sötétlett ijesztően, a másikon a tenger hullámai verték a sziklafalat. Óriási villám cikázott végig a felhők között. Az anyakanca csak remélhette, hogy idejében elérik a barlangot, azonban a csikó nem tudta tartani az iramot, és lemaradt. Egyre sötétebb lett, és az eső is elkezdett zuhogni. Egy óriási villanás után mennydörgés hasított a vihar előtti csöndbe. A villám egy fát talált el – pont azt a fát, amely a két vágtázó ló előtt állt. Lassan dőlni kezdett, ijesztő robajjal, s a halálra rémült kanca egy pillanatra elbizonytalanodott, azonban a félelemtől tovább vágtázott. A csikó végleg lemaradt, és végül a fáradtságtól összeesve a sárban elterült. Még utolsó erejével látta, amint anyja eltűnik a fa ágai között, és az halálra zúzza őt.

************************

-Jenny! Jenny, ébresztő! Hét óra van, és el fogunk késni, ha nem sietsz! Gyerünk már, ébresztő! – harsogta vidáman Sue Breckon, Jenny anyja.
-Ne, már megint?! Elegem van a suliból… - motyogta Jenny, a takarója alatt.
-Miről beszélsz? Nincs is iskola! Ma utazunk el… Vagy már nem is emlékszel? – nevetett Sue
-Tényleg! Teljesen kiment a fejemből! –ugrott ki az ágyból, és abban a pillanatban el is botlott az ágya mellett levő nagy táskában.
-Auu! Jól kezdődik a reggel… -mondta, majd kisántikált a szobájából. – Hol van apa? Nehogy megint miatta késsünk el…
-Már a kocsiba pakolja be a táskákat. Csak a tieid vannak hátra. De ha nem sietsz az öltözködéssel, még a végén rád fogja, hogy miattad várakoztatjuk meg Nikit… -nevetett.
-Na azt már nem! –berohant a szobájába, egy pillanatra körülpillantott a lovas posztereken, amiket még tegnap tett föl, majd bedobálta az utolsó ruháit is, és átfutott a fürdőszobába, kicsit összeszedte magát, és már táskástul az ajtóban várta az indulást.
-Jaj, majdnem elfelejtettem… -kapott észbe, és gyorsan a lovagló-felszerelését is kihozta.
-Csak ennyi? –kérdezte Jim, Jenny apja, miután meglátta a nagy táska kupacot az ajtó előtt.
-Jaj apa, tudod, hogy ezek mind kellenek… És egyébként is, a lovaglócucc sok helyet foglal! –nevetett Jen, majd vidáman kiszaladt az autóhoz.
A tizenhat éves Jenny Miars, és szülei minden évben egy hónapra elutaznak, barátaikkal, Jenny legjobb barátnőjével és szüleivel, azonban ebben az évben Niki szülei egy munka miatt nem tudtak menni, így lányukat rábízták Jennyékre. A lányok kitörő örömmel fogadták a nagyszerű hírt, és már vagy egy hónapja tervezgették, hogy mivel is töltik majd a hónapjukat.
Fél nyolckor végre elindultak. Jenny hátul ült, és az ablakon nézte a távolodó házukat. Hirtelen eszébe jutott az álom, amit éjszaka látott. Furcsa érzés fogta el, de nem értette miért. Sokszor álmodott már lovakkal, de ez most más volt. Álmában egy fekete ló, és csikója szerepelt. Vihar volt, és a kancát maga alá temette egy fa, azonban a csikó még élt, de nagyon kimerült volt. Olyannyira élethű volt az álom, hogy szinte megérinthette volna a kis fekete csikót. Tisztán emlékszik minden porcikájára, a csillagra a homlokán, és arra is, hogy mindkét ló arab volt. Gyönyörű szép, arab telivér.
Az apja ébresztette föl az álmodozásból, mikor megálltak Nikiék háza előtt. A lány már kint állt a csomagjaival, és vidáman integetett. Jenny kiugrott a kocsiból, és nevetve rohant oda hozzá: -Apa el fog ájulni, te még több cuccot pakoltál be, mint én! –mondta, és felkapta a táskákat.
-Ti tényleg hasonlítotok egymásra… -monda Jim -Legalábbis pakolás szempontjából biztos…
A lányok nevetve beszálltak a kocsiba, és miután Jim is betuszkolta a csomagokat, indultak is tovább.
-Kár, hogy a szüleid nem jönnek! –mondta Jenny
-Igen, én is sajnálom. De muszáj volt elmenniük, tudod, fontos üzleti tárgyalás, mint mindig. –gúnyolódott Niki. –Mindig fontosabba a munka. Na mindegy, azért szerintem jól fogunk szórakozni! –nevetett.
-Arra a mérget vehetsz! –mondta vidáman Jenny, majd előkapta a Lovasok Lapja legújabb számát, és a két lány belevetette magát az olvasásba.
Jenny Miars és Niki Melton mindketten tizenhat évesek, egy suliba és egy osztályba járnak. Imádják a lovakat, a közeli lovasiskolába járnak lovagolni. Sokszor utaznak együtt, számíthatnak egymásra és nagyon sok mindenben hasonlítanak – egyszóval nagyon jó barátnők. Mindketten jól lovagolnak, és nemsokára versenyezni kezdenek, díjugratásban.
Hat óra hosszú és fáradtságos utazás után, végre megérkeztek. Erdőkön, mezőkön, hegyeken mentek át, Jennynek már fogalma sem volt, hogy pontosan merre lehetnek, azonban apja nagyszerű tájékozód képességének (na meg persze a térképnek) köszönhetően elsőre megtalálták a szállásukat. Egy szép kis ház állt előttünk, amelyet egy férfitól béreltek ki – mikor Jenny látta őt egy héttel az elutazás előtt, úgy gondolta, hogy hogyha vannak ijesztő kinézetű emberek, akkor ő tényleg az. Sosem felejti el azt az arcot, amilyen sötéten, és gonoszsággal tele pillantott rá. És ugyanolyan kellemetlen érzés fogta el, mint egy héttel később, az álmában. De végül ezt csak a fantáziájának tulajdonította, és megpróbálta elfelejteni.
-Fú, ez nagyon jó! –álmélkodott Niki.
-Az! Itt akár egy évig is elélnék! Nézzünk körül! –mondta Jenny.
Elfutottak a ház mögé, ahol hihetetlen látvány tárult a szemük elé: két oldalt sűrű, sötét erdő, középen pedig egy vékony ösvény futott, amelynek végén a tenger hullámzott. Jennynek ismét eszébe jutott az álom – pontosan ezt az erdőt és a tengert látta. Hirtelen minden elsötétült előtte, és rosszul lett – azt hitte, el fog ájulni, de Niki még időben elkapta.
-Jól vagy? Jenny, szólalj már meg! Mi a baj? –szólongatta, mire végül Jenny rekedt hangon válaszolt: -Jól vagyok, csak megszédültem… Azt hiszem az utazástól kicsit rosszul lettem…
-Rendben… Várj, hozok egy kis vizet! Addig várj meg itt!
-Oké! –suttogta Jenny, majd leült a hűvös fűre. Nagyon kimerült volt, reszketett mindene. Visszagondolt, és eszébe jutott, hogy egy kép is bevillant, mielőtt rosszul lett volna – egy pillanat, amikor látta ismét a fekete csikót, botladozva, lefogyva, de élve. Nem értette, hogy miért gondol ezekre a furcsa látomásokra úgy, mintha tényleg megtörténnének… Az egész olyan furcsa, és ijesztő…
Pár perc múlva Niki visszatért egy pohár vízzel. Jenny hálás volt érte, és már elkezdte volna mesélni ezeket a furcsa dolgokat, de aztán utolsó pillanatban mégis úgy döntött, hogy inkább még nem mondja el senkinek. Még.

2. fejezet

Fél órába telt, mire kipakoltak és berendezkedtek a házba – Jenny és Niki az emeleten lévő szobát kapták meg, amelynek ablakából gyönyörű kilátás nyílt a tengerre és az erdőre. Ennél szebb nyarat elképzelni sem tudtak volna. Kiderítették azt is, hogy a közelben van egy farm, ahol egy öregember lakik, és lovakat tart. Megbeszélték, hogy másnap átmennek megnézni.
-Na, hogy tetszik a hely? –kérdezte Jim.
-Szuper! –üvöltötték a lányok kórusban –Ennél jobb helyet nem is találhattunk volna!
-Figyelj anyu, kisétálunk a tengerhez, meg megnézzük a környéket, oké? –mondta Jenny.
-Oké, de sötétedés előtt érjetek vissza, mert állítólag vannak vadállatok is… -aggodalmaskodott Jenny anyja
-Anyu ne aggódj, nem fogunk elveszni! –nevetett Jenny.
Tíz perc múlva már az ösvényen sétáltak a tenger felé. Már messziről lehetett érezni a sós illatot. Jenny reménykedett, hogy találnak egy olyan partrészt, ahol tudnak fürdeni, mivel imádott búvárkodni.
-Szerinted vannak errefele vadlovak? –kérdezte hirtelen Niki.
-Nem tudom, nem hiszem. Illetve apa említett valami legendát arról, hogy errefele él egy vad ménes, amely a falubeliek szerint a sötétből, árnyékból született, de ez elég fura…
-Árnyékból? Ez tényleg érdekes… Apukád nem mesélte a teljes történetet el?
-Nem, ő is csak hallotta attól a rémes alaktól, amikor kibérelte a házat. Szerinte ezek a lovak gonoszak, és a hegyek között élnek… Eddig még egyet sem fogtak be közülük, és csak néhány helybeli látott néhányat. Szóval szerintem csak egy legenda.
-Aha. Kár, pedig szívesen találkoztam volna vadlovakkal.
Húsz perc múlva elérték a tengert. Egy hosszú, és sziklás part tárult a szemük elé. Jenny megpróbált nem gondolni az álmára, de minduntalan bevillant az agyába a kép a kancáról és a csikójáról.
Sötét felhők kezdtek gyülekezni. Már messze jártak a házuktól, és csak akkor vették észre a közelgő vihart, mikor koromsötét lett.
-Jenny, azt hiszem mennünk kéne… Vihar lesz… És tudod, hogy utálom a viharokat… -suttogta Niki.
-Rendben, menjünk… Remélem visszaérünk a házhoz mielőtt ideérne…
Elkezdtek futni, de mielőtt az erdőbe értek volna, egy óriási villám cikázott át az égen, amit egy óriási mennydörgés követett, végül pedig elkezdett zuhogni az eső.
-Azt hiszem baj van… -mondta remegő hangon Niki.
-Gyerünk, ott az ösvény! Akkor már nem lehetünk messze! –próbálta túlüvölteni az eső és a villámok hangos robaját.
Jenny az erdő mélye felé nézett, és egy pillanatig azt hitte, hogy egy lovat lát, de aztán megrázta a fejét, és Niki után futott.
Tíz perc rohanás után fáradtan és csuromvizesen értek a házhoz, ahol Jenny szülei már aggódva várták őket.
-Te jó ég, tiszta vizesek vagytok! Gyerünk be! Nem láttátok, hogy vihar jön? –kérdezte aggodalmaskodva.
-Későn vettük észre… De egyébként is, egy kis nyári zápor nem árt! –nevetett Jenny.
Este, mikor lefeküdtek aludni, a vihar még mindig tombolt, és az ablak üvegét verte az eső. Niki mélyen aludt, de Jenny képtelen volt lehunyni a szemét. Az ablakot nézte, és azon gondolkozott, hogy az erdőben tényleg látott-e valamit, vagy csak ismét a képzelete játszott vele… Olyan érzése volt, hogy az álma, a sötét férfi, a furcsa látomása és az erdőben látott ló között valamiféle kapcsolat van…
-Nem, ez nem lehet. Már megint hülyeségeken jár az agyam, ahelyett, hogy Nikivel jókat szórakoznánk, és élveznénk a nyarat, suli nélkül… -gondolta magában, majd oldalára fordult, és elaludt.

nagyon jó az 1. és a 2. fejezetet elolvestam!!!

folytasd!!

ez naon jóó folytasd

ezeket goyrsan dobáld fel és foyltasd várom már,h mi lesz XD

én is naon mitörténik fojtasd!!

3. fejezet

Másnap kora reggel Jenny már ébren volt, azonban Niki még mindig aludt. Nem akarta felkelteni, inkább úgy döntött, hogy tüzetesebben megnézi a házat. Csak most vette észre, hogy mennyire öreg és zegzugos, talán száz éves is lehet. A szobában egy öreg szekrényen, egy íróasztalon és a két ágyon kívül nem igen volt berendezés, leszámítva a szőnyeget, ami viszont igencsak poros volt. Csöndben a szekrényhez sétált, és megpróbálta kinyitni – sikertelenül. Ajtaja zárva volt, és a fiókokat sem tudta kinyitni. Utána az íróasztalt vizsgálta meg, aminek csak egy fiókja volt. Kinyitotta, majd elkezdett kotorászni benne – és abban a pillanatban ki is rántotta a kezét, mert egy pók mászott ki belőle. Miután elsöpörte az állatot, ismét benyúlt a fiókba, és pár pillanat múlva már egy különös motívumokkal díszített karkötőt húzott ki. Talán aranyból lehetett, hat csillogó, fekete ékkő díszítette, s két, pontokból álló alakzat – Jenny nem tudta mire vélni, de gyönyörűnek találta. Bár sajnálta otthagyni, visszatette a fiókba, mivel a ház nem az övék volt, ugyanúgy a karkötő sem.
-Hát te meg mit csinálsz? –kérdezte félálomban Niki.
-Semmit, csak nézelődtem. –felelte Jenny. Nem értette miért, de nem mondta el, hogy mit talált. Pedig mindent, mindig megbeszéltek, most úgy érezte, ez az ő titka. –Azt hittem már sosem kelsz fel! –nevetett.
-A tegnapi futás a vihar elől kicsit kifárasztott… -motyogta Niki.
-Lányok! Ébresztő! Kész a reggeli! –szólt fel Sue vidáman.
-Máris megyünk! –kiabálta vissza Jenny. –Akkor ma elmegyünk azt a farmot megnézni? Még pár nap, és tényleg nem bírom tovább lovak nélkül… -kérdezte Nikitől.
-Persze! Ki nem hagynám! –vigyorgott Niki.
Fél óra múlva már a farm felé vezető úton bicikliztek. Az idő gyönyörű volt, már semmi sem emlékeztetett a tegnapi szörnyű viharra.
-Szerinted még sok van? –kérdezte Niki.
-Nem hiszem, apa szerint 10 perc alatt ott vagyunk. –felelte. –Nézd, már látszik is az istálló!
Amint kiértek az erdőből, meglátták az istállót, a legelőkkel, és egy kis házat. Ennél szebb vidékről talán nem is álmodozhattak volna.
-Ez gyönyörű! Remélem, van otthon valaki! –álmélkodott Jenny.
Bekopogtak, és egy férfi nyitott ajtót.
-Jó napot! Jenny Miars vagyok, ő pedig a barátnőm, Niki Melton. Itt nyaralunk egy hónapig a közeli házban a szüleimmel. Azt szeretnénk megtudni, hogy esetleg van-e lehetőség arra, hogy lovagoljunk…? -hadarta Jenny.
-Tudok rólatok már. Ez nem lovasiskola, hagyjatok békén! –mondta bosszúsan, majd becsapta volna az ajtót, de hirtelen egy lányhang csendült a házból: -Ki az, apa? –Majd egy magas, barna hajú, és hihetetlenül kék szemű lány jelent meg az ajtóban.
-Apa, ne legyél már ilyen goromba… Sziasztok! Linda Hake a nevem. Hallottam már rólatok! Tudjátok, a faluban gyorsan terjednek a hírek! –nevetett. –Nem hittem volna, hogy annak a vénembernek sikerül kiadni a házat… De ez egy hosszú történet… -mondta. –Gyertek beljebb!
-Köszönjük! Nem akarunk zavarni, csak hallottuk, hogy vannak lovaitok, és a lovaglás felől akartunk érdeklődni. –mondta Jenny.
-Igen, régebben túrákat is szerveztünk, de ma már csak néhány ló maradt meg… -kicsit elgondolkozott. – De természetesen lovagolhattok! Már rég voltak vendégeink! –mosolygott. Gyertek, menjünk ki, megismerkedtetlek benneteket a lovainkkal.
Kimentek a házból, majd az istálló felé vették az irányt. Ahogy körülnéztek, mindenfele csak fákat láttak, de messzebb egy óriási szikla tárult a szemük elé.
-Az ott az Árnyék Szikla. Ijesztő, nem? Egy legenda is kapcsolódik hozzá. Úgy, mint az itteni vad méneshez is.
-Tehát tényleg élnek itt vadlovak? –kérdezte felcsillanó szemmel Niki.
-Igen. Sokan nem hisznek benne, de én tudom, hogy léteznek. –válaszolta komoran Linda, majd kinyitotta az istálló ajtaját. –Tessék, gyertek be. Épp most, mielőtt megérkeztetek, hoztam rendbe a boxokat.
Az istálló kicsi, de gyönyörű volt. Úgy nézett ki, mint amit újonnan építettek, de a falon levő felirat szerint már több mint száz éve álhatott. Friss szalma illata terjengett, és egymással szemben öt-öt boksz állt, azonban ebből csak 4 volt foglalt.
-Ez gyönyörű! Talán még a lovasiskola istállójánál is szebb! –mondta álmélkodva Jenny.
-Igen, tényleg nagyon szép. Bár rendben tartom, olyan, mintha sosem öregedne el. –mondta ő maga is csodálattal. –Gyönyörű lovacskáim, gyertek elő! –szól hirtelen.
Hangjára négy csodaszép arab telivér feje nézett ki a boxokból.
-Ő itt Amir. –mutatott egy szürke ménre. –Ő volt az első lovunk. Most tizennégy éves, és talán az egyik legnyugodtabb ló a világon.
-Ő Dinar, hét éves, és nyughatatlan egy állat. –simogatott meg egy pej, négy lábán harisnyás csődört. -Általában ő okozta a legnagyobb bajokat, mivel imád rosszalkodni. De talán ezért is imádja mindenki. –nevetett.
-Halima –lépett a következő boxhoz, egy almásderes kancához. –Fantasztikus ló. Mindig megérzi, ha az embernek rossz kedve van, és olyankor felvidít. Apám lova volt, amíg egy balesetet nem szenvedett, és nem lovagolhat. Azóta nem szervezünk már túrákat –mondta halkan.
-És végül Aswad. Az én gyönyörűséges lovam. –mondta kedvesen, miközben megsimogatott egy éjfekete mént, amelynek homloka közepén egy csillag volt.
-Gönyörűek! El sem tudom hinni, hogy mennyire szerencsés vagy, hogy itt élhetsz a gyönyörű lovaiddal, ezen a békés, nyugodt tájon… -mondta csodálattal Jenny.
-Nem mindig ilyen nyugodt és békés ez a táj sem. –mondta sötéten Linda. –Na jó, gyertek be, és igyatok valamit! Aztán megbeszélhetjük, mikor jönnétek lovagolni! Szívesen megmutatnám a környéket lóhátról! –mosolygott.
-Szuper, köszönjük! –mondta vidáman Jenny. –Egyébként említettél valamit a házzal kapcsolatban, amit kivettünk…
-Igen. Az a ház, amiben most laktok, körülbelül olyan idős, mint a mienk, meg az istállónk. Akkoriban egy kis nép élt itt, arab lovak tenyésztésvel foglakoztak. Azonban a legenda szerint egy tűz ütött ki, ami néhány kivétellel az összes házat és istállót elpusztította, néhány romot még most is találni az erdőben. A lovakat sikerült kimenekíteni, és a sziklák felé elterelni, de ott csapdába estek az Árnyék szikla tetején, amit mutattam nektek, és a mélybe zuhantak. Azonban tetemeket nem találták meg az elbeszélések alapján, és máig nem találtak egyetlen lótól származó csontot sem, pedig körülbelül száz ló veszhetett oda. Azóta pedig sokan állítják, hogy láttak szellemlovakat, amik a szikla árnyékából jöttek ki. Azt nem tudom, hogy ebből mennyi igaz, de vadlovakkal én is találkoztam már itt. Aswadot körülbelül 7 évvel ezelőtt találtam csikóként. Az anyja a viharban elpusztult.
Niki tovább kérdezgette a vadlovakról, és a környékről, de Jenny elhallgatott. Eszébe jutott az álma, a csikóról. Igen, most hogy belegondol, a csikó arab volt, fekete, és a csillag… -Nem, ez nem lehet… Ez lehetetlen… Hisz ezelőtt még nem is jártam itt –győzködte magát gondolataiban, és teljesen összezavarodott.
-Jenny, hahó! Elalszol, vagy mi? Látom a reggeli korán kelés nem tett jót neked! –nevetett Niki.
-Ha-ha nagyon vicces! Örülj, hogy nem ébresztettelek föl! –mondta vidáman Jenny, de gondolatai még mindig a csikó és az anyja körül forogtak.
-Na, tehát ha van kedvetek, holnap elmehetnénk lovagolni! Mondjuk, indulhatnánk reggel nyolckor, és szerintem olyan délre vissza is érnénk! És gyertek kicsit előbb, hogy összeismerkedhessetek a lovakkal! –mondta Linda.
-Szuper, azt hiszem ezért érdemes korán kelni! –vigyorgott Niki.
-Az bizony! Akkor találkozunk holnap. Most pedig megyünk, mert még be kell ugranunk a faluba. Köszi a vendéglátást! –mondta Jenny, majd integetve elbicikliztek

szuppi folytasd!! fekete ló:

Na, végre, itt vannak a folytatások

4. fejezett

Gyorsan hazaértek, és egész úton arról beszélgettek, hogy milyen jó is lesz a holnapi napjuk. Jenny fejéből teljesen eltűnt a csikó és a vihar képe, és csak a másnapi lovaglásra tudott gondolni. Miután hazaértek, Jenny szülei már kinn várták őket a kocsinál, indulásra készen.
-Már azt hittük, nem is jöttök haza! –mondta Jim.
-Bocs apa, csak összeismerkedtünk a farmon egy lánnyal, aki az apukájával él ott, és a lovaikkal. Holnapra már meg is beszéltük, hogy elmegyünk egyet lovagolni! –mesélte vidáman Jenny.
-Na ez jó hír! Bár akkor viszont holnap nem jöttök kirándulni velünk, azt hiszem…
-Szerintem nekünk meg lesz a magunk kirándulása is, csak lóháton! –nevetett Niki.
Miután beértek a faluba, amely egy főutcából, és néhány mellékutcából állt leginkább, kicsit nézelődtek. Megvették a szükséges ételeket, felszereléseket, majd miután a lányok találtak egy lovasboltot, rögtön bele is vetették magukat az áruk tüzetes átvizsgálásába. Jenny vett magának másnapra egy kényelmes lovaglónadrágot (mivel otthon felejtette, amit el akart hozni), Niki pedig egy pólót vett. Miután mindent beszereztek Jenny szülei is, amire szükségük lehetett, bepakoltak a kocsiba, és hazaindultak. Útközben, Jenny elgondolkozott a Lindától hallott dolgokon. Szellem lovak… Olyan hihetetlenül hangzott, mégis tudta, hogy van valami köze a legendának a vele mostanság történt eseményekhez. Hirtelen eszébe jutott, hogy holnap végre ismét lovagolhat – és ez minden gondot elfeledtetett vele.
Másnap reggel már korán fent volt, és úgy döntött, hogy folytatja a ház felkutatását, hátha talál valami érdekeset. Érdekelte a ház története, főleg mióta megtudta, hogy milyen történet kapcsolódik hozzá. Niki szokása szerint még mélyen aludt, úgyhogy nem kellett attól tartania, hogy kérdezősködik. Úgy érezte, hogy ha elmondaná bárkinek is a gondolatait, őrültnek néznék őt.
Csöndben kilépett a szobából, és a szemben levőbe besétált. A szoba csaknem üres volt, csak egy kis asztal állt az ablak alatt, rajta egy gyertyával. Körülnézett – a falakon képek lógtak, lovakról, tüzes arab ménekről, és kancákról csikójukkal. Jenny feltételezte, hogy aki itt lakott, lovakat tarthatott, mivel minden ló képe alatt szerepelt egy név. Az egyik kanca képe alatt ez a név állt: Black Dream. Fekete volt, mellette egy csikó állt. Pontosan olyan csikó, mint amit az álmában látott.
Kiment a szobából, csöndesen lesétált a lépcsőn, majd rögtön balra bement az egyik földszinti szobába. Itt már kicsivel több berendezés volt, régi bútorok, és megfakult szőnyegek. Olyannak tűnt a ház, mintha hirtelen hagyták volna itt, és csak azt vitték volna el, amire a legjobban szükségük lehetett a lakóknak.
Hallotta, amint szülei ébredeznek, és lassan indulniuk kellett, hogy időben a farmra érjenek, úgyhogy egy időre felhagyott a kutakodással, és felszaladt az emeletre. Niki már ébren várta őt.
-Hát te meg merre jártál? –kérdezte.
-Csak lementem inni. –válaszolta. –Szerintem készülődj össze, lassan indulnunk kell.
-Oké! Jaj, már úgy várom! Olyan érzés, mintha már hónapok óta nem ültem volna lovon… -nevetett Niki.
Jenny leszaladt, és meglepődve látta, hogy szülei már ébren vannak, és épp reggelit készítenek.
-Ti már ébren vagytok? El sem hiszem! –nevetett Jenny.
-Igen, úgy gondoltuk, hogy ha már ti olyan jól fogjátok érezni magatokat, akkor hogy jusson nekünk is egy kis kirándulás! –mosolygott Sue. –De aztán vigyázzatok magatokra!
-Rendben anyu! Szerintem olyan dél körül itthon leszünk.
Niki jött le a lépcsőn, lovagló-felszerelésében most már ő is. Megreggeliztek, majd a két lány elindult a farm felé. Az idő még friss volt, a madarak csiripeltek, és kellemesen hűvös volt a reggel – a legjobb idő a lovagláshoz. Gyorsan odaértek a farmhoz, ahol Linda már boldogan várta őket.
-Azt hittem már nem is jöttök! –nevetett.
-Anya feltartott a szendvicseivel… -mondta Jenny.
-Gyertek, nyergeljük fel a lovakat! Jenny, úgy gondoltam te Haliman mehetnél, Niki, te pedig Amiron. A lovaink jól ismerik a terepet, úgyhogy biztos, hogy nem tévednétek el, még akkor sem, ha egyedül mennétek! –mosolygott.
Csöndben kivezették a lovakat az istálló elé.
-Linda, eszembe jutott megint a házunk… Szóval, ki lakhatott ott régen? –kérdezte Jenny hirtelen.
-Miután leégtek a házak, a legtöbb ember elvándorolt, és örökre itt hagyta ezt a vidéket. Csak néhányan maradtak, akik az életben maradt lovaikkal folytatták a tenyésztést. Azonban már minden megváltozott. A lovak állandóan idegesek voltak, és sokuk megszökött. Állítólag mind az Árnyék-szikla felé vágtáztak, és többé nem látták őket. A megmaradt lakosok még sok nemzedéken át éltek itt, két évvel ezelőtt halt meg talán az egyik utolsó itteni őslakos. Pont az, aki a házatokban lakott. A fia örökölte a házat. Undorító egy alak… Gyűlöl mindent, ami ehhez a helyhez, vagy a lovakhoz kapcsolódik….
A lányok gyorsan lepucolták a lovakat, és felnyergeltek, majd nemsokára már az erdő szélén várakoztak Lindára.
-Bocsássatok meg, kicsit mindig elálmodozom, ha Aswaddal foglalkozom… -mentegetőzött.
-Megértjük! –mondta Jenny. –Ha nekem lenne ilyen csodás lovam, én is állandóan mellette lennék!
-Na jó, induljunk, amíg még hűvös van. –ajánlotta Linda.
A három lovas, gyönyörű lovaikon lassan léptettek a sűrű erdő fái között. Csak kevés fény szűrődött át a lombozat miatt, így itt sokkal hűvösebb volt. Nagyon jól érezték magukat, a lovak is nagyszerű formában voltak.
-Linda, Halima egyszerűen fantasztikus! –álmélkodott Jenny, majd megpaskolta Halima nyakát.
-Igen, tényleg nagyszerű ló. Apám is nagyon szerette. De mióta megtörtént a baleset, ki se megy nagyon a lovakhoz. Halinának nagyon hiányzik, állandóan a ház ajtaját figyeli, bár tudja, hogy soha többet nem fognak együtt lovagolni már. –mesélte halkan Linda.
-Ez szörnyű! Ha esetleg… megkérdezhetem… hogy történt a baleset? –kérdezte óvatosan Niki.
-Apával régen vezettünk túrákat a hegyekben. Sokan jöttek, nagyon szerették ezt a helyet. Egyszer jött egy csapat, és az Árnyék-sziklát akarták megnézni. Apa elvitte oda őket, de ők fel akartak menni. Apa mondta, hogy ez nem biztonságos, és hogy eszük ágába se jusson felmenni, de nem hallgattak rá, és elindultak fölfele a lovakkal. Azonban előtte pár napig esett, és az ösvény nagyon csúszóssá vált. Az egyik férfi Amiron lovagolt, és túlzottan a sziklafal szélére mentek… Amir megijedt, hátrahőkölt, és lecsúsztak a sziklákon… Nem lett semmi bajuk szerencsére, de nem tudtak visszajönni. Apa a segítségükre akart sietni, Halimával óvatosan leereszkedtek a meredek falon, hogy segítsenek a férfinak, meg Amirnak, de megcsúsztak, és végül Halina apa bal lábára ráesett. Azt hitték, hogy halálra zúzták magukat, de Halina horzsolásokkal megúszta, azonban apa lába szilánkosra tört, és nem tudták az orvosok már annyira rendbe hozni, hogy lovagolhasson, sőt a járás is nehezére esik.
-Ez rettenetes! –szörnyülködött Jenny.
-Az. Azóta ki sem mozdul a házból, mindent én csinálok. Régen mindig jó kedvű, és barátságos volt, most meg… De hát láttátok ti is. Na jó, gyertek, itt forduljunk jobbra – ha van kedvetek, lemehetnénk a tengerpartra! Nagyszerű most a víz, és egy kis fürdést a lovak is díjaznának! –nevetett.
Nemsokára leértek a partra, ahol a lovakkal belegázoltak a vízbe. Olyannyira jól érezték magukat, hogy nem vették észre, valaki figyeli őket a partról, a fák közül…

5. fejezet

Nemsokára már hazafele lovagoltak. Miután a farmon lecsutakolták a lovakat, Jenny és Niki elköszönt, majd hazaindultak. Nem is számítottak rá, hogy otthon milyen rossz hír fogadja majd őket…
-Sziasztok lányok! Van egy nagyon rossz hírem… -mondta jóúan Sue.
-Jaj, anya, mi az? Ne ijesztgess! –felelte riadta Jenny.
-Niki szülei most telefonáltak, és… azt üzenik, hogy Nikinek fel kell szállnia a legközelebbi repülőre, és utánuk kell utaznia… Kiderült, hogy egész nyáron nem jönnek haza, és nem akarják Nikit egyedül hagyni…
-Nem! Ez nem lehet… -keseredett el Niki.
Fél óra múlva már Niki táskáit pakolták be a kocsiba.
-Jaj, Niki, annyira sajnálom, hogy el kell menned… -szomorkodott Jenny.
-Hát még én mennyire! Ígérd meg, hogy hívni fogsz, mert meg fogok őrülni… Norvégiában két teljes hónap…
-Figyelj, ott is vannak lovak! –nevetett Jenny. –És te se feledkezz el rólunk!
-Induljunk Niki, nem lenne jó lekésni a repülőt… -mondta Jim.
-Rendben. Na jó, hát akkor, szia. Üdvözlöm Lindát is!
-Átadom neki! Vigyázz magadra! –köszönt el Jenny, majd megölelték egymást.
Niki beszállt a kocsiba, és elindultak. Jenny még sokáig integetett.
-Hogy fogom én kibírni a nyarat? Még jó, hogy itt van Linda, na és persze a lovak, különben megőrülnék az unalomtól… -gondolta magában.
Besétált a házba, felment az emeletre, és leült az ablakpárkányra. A tengert nézte, ahogy a hullámok nyaldosták a sziklás partot. Messze meglátta az Árnyék-hegyet. Eszébe jutott a legenda. Képzeletében látta, amint a lovak a szikla lankásabb, de csúszós oldalán próbálnak felkapaszkodni, és mindenhonnan a füst émelyítő szagát érzik… Egyre közelebb érnek a szikla széléhez, nem tudnak menekülni… A lovak pánikba esnek, és egyre jobban közelednek a szakadékhoz…
Hirtelen felébredt, és észrevette, hogy már 5 óra is elmúlt. Csak egy álom volt, mégis érezte a füst szagát, mintha ott lett volna ő maga is…
Leszaladt a lépcsőn, és átszaladt a szobán – szüleinek odakiabált a konyhába, hogy átmegy Lindához. Meg sem várta a válaszukat, már a biciklin ült, és egyre gyorsabban hajtott…
Tudta, hogy csak Linda segíthet neki. Egyszerűen érezte, hogy fog történni valami szörnyű dolog, amit csak ő tud megállítani, mégis képtelen volt megérteni, hogy mit kéne tennie.
Leszállt a bicikliről, és a házhoz ment, bekopogtatott. Mivel senki sem nyitott ajtót, az istállóhoz rohant. Kinyitotta az ajtót, és nagy megkönnyebbülésére Lindát találta ott.
-Szia! –mosolygott. –Mi történt? –kérdezte aggódva, mivel meglátta Jenny falfehér arcát.
-Semmi… Illetve nagyon is sok minden… -felelte összezavarodva Jenny.
-Gyere, menjünk be a házba, és mesélj el mindent! –ajánlotta Linda.
Bementek, majd Jenny belekezdett, hogy elmeséljen mindent, ami mostanában vele történik. Azt hitte, hogy Linda csodálkozni fog, és őrültnek nézi, de nem így történt.
-Tudod, vannak olyan emberek, akik… hogy is mondjam… érzékenyebbek a lovak jelzéseire. Még akkor is, ha sosem találkozott velük. Talán az, hogy láttad a… látomásodban a kancát és a csikóját, aki feltételezhetően az én Aswadom, a kanca, pedig akkor lehetséges, hogy Black Dream, tehát, hogy láttad, ami történt, és azt is, amikor a lovak az Árnyék-szikla tetején csapdába estek… talán jelentheti azt, hogy a lovaknak még szükségük lesz a segítségedre.
Igazából azon az éjszakán, amikor megtaláltam Aswadot, én is hasonlót éltem át. A vihar már délutántól tombolt, este, pedig képtelen voltam elaludni. Egyszer csak magam előtt láttam, amint a csikó ott fekszik a sárban, gyengén, és éreztem, hogy oda kell mennem.
-Tényleg? –csodálkozott Jenny.
-Igen. És ezzel megmentettem az életét, bár sajnos az anyját már nem tudtam. Élettelenül feküdt a fa alatt.
-Ez olyan hihetetlenül hangzik.. Még most nem tudom felfogni… De ha mégis igaz, még azt sem tudom, hogy mitől kéne a lovakat megmentenem… -keseredett el Jenny.
-Szerintem hamarosan azt is meg fogod érteni. Ha tényleg neked kell megmentened a lovakat, akkor meg fogják értetni veled azt is, hogy honnan sejtsd a veszélyt.
Jenny aznap nem tudott elaludni. Annyi minden történt vele, annyi furcsaság… Szörnyű volt, hogy Nikinek el kellett mennie, félt attól, hogy meg kell értenie valami olyat, amiről még pontosan azt sem tudja, hogy mi… És amit Linda mondott… Az egész olyan furcsán hangzott…
Egy rét közepén állt, ami kerítéssel volt körbevéve. Körbe csak fákat látott, és messze az Árnyék-sziklát. Hallotta a tenger morajlását is messziről. Valami megérintette a vállát… Hátrafordult, és egy fekete lóval találta szemben magát. Pontosan olyan volt, mint az álmában látott csikó anyja… Hirtelen emberi beszéd hangját hallotta, és odafordult. Egy nő és egy férfi veszekedett… A férfi… Igen, a férfi ugyanaz lehetett, mint akitől a házat bérelték… És a nő… Észrevette a karján a karkötőt, amit még az íróasztalon talált. Talán ő lehetett a férfi anyja. Igen, övé lehetett a ház… A férfi üvöltött, Jenny valami olyasmit értett, hogy gyűlöli ezt a helyet, és egyszer meg fogja bosszulni, amit vele tettek, majd dühösen beszállt a kocsiba, becsapta az ajtót és elszáguldott. A nő csak állt némán, szomorúan. Jenny visszafordította a tekintetét a lóra, és megérintette a homlokát – és hirtelen minden világossá vált számára. Most már tudta, hogy mitől kell megvédenie a lovakat… Illetve, hogy kitől…

6. fejezet

Riadtan ébredt föl. Még jócskán éjszaka volt, ránézett az órára, és az még csak hajnali négyet mutatott. Kiszállt az ágyból, és az ablakhoz sétált, szüksége volt egy kis friss levegőre. Kinyitotta az ablakot és kihajolt. És ekkor hirtelen megérezte azt, amitől a legjobban félt: a füst szagát. Először nem értette, hogy mi éghet, de ahogy körülnézett a tájon, messzebb meglátott egy vörös foltot, ami egyre gyorsabban nőtt… Az erdő égett! –Nem, ez lehetetlen… -gondolta ijedten magában. A tűz az egyik oldalon a házuk felé, a másikon Linda farmja felé közeledett…
Azonnal lerohant a lépcsőn, hogy szüleit felébressze. Először azt hitték, hogy rosszat álmodott, de ahogy megérezték ők is a füst tömény, szörnyű szagát, kiugrottak az ágyból, és a tűzoltókat hívták. Jenny azonban nem tudott várni, és mire szülei megállíthatták volna, már az udvaron állt, földbe gyökerezett lábakkal. A lángok csaknem elérték a házukat, és a farm felé terjedt… Felült biciklijére, és amilyen gyorsan csak tudott, odahajtott. Azonban a tűz útját állta. Képtelen volt gondolkodni, pánikba esett. Egyszer csak bevillant az agyába a tengerparti ösvény… Jobbra elfordult, majd a tűzfal mentén szabad ösvényt keresett… Igen, az volt az… Balra fordult, majd hamarosan maga előtt látta a farmot. A ház még biztonságban volt, de az istálló már csaknem égett…
Eldobta a biciklit és a házhoz rohant. Mint egy őrült, elkezdte az ajtót ütni. Linda nyitott ajtót, félálomban, de ahogy meglátta a tüzet, azon nyomban felébredt, és kirohant.
-Gyerünk! A lovak! Benn fognak rekedni! –ordította Jenny.
Mindketten odarohantak az istálló ajtajához, nagy nehezen kinyitották, és mire a bokszok ajtaját nyitották volna ki, a tűz elérte az istálló másik felét. A faszerkezet megnyikordult, a szalma lángra kapott, csak remélhették, hogy időben kiérnek. Mire mind a négy lovat kiengedték, az egész épület lángokban állt.
Linda és Jenny kifutott az égő istállóból, s ijedten vették észre, hogy a tűz csaknem körbeveszi őket. A lovakat csak nehezen tudták megtartani, azok ijedten forgatták a szemüket és ágaskodtak – a tűz halálra rémisztette őket. Csak egy keskeny sáv maradt meg, ahol ki tudták hajtani őket – az Árnyék-szikla felé vezető ösvényre. Linda nem tudta hogy mit tegyen, de arra emlékezett, hogy ez az ösvény egyenesen felvezet a szikla laposabbik oldalára. Nem maradt más kiút, így kényetlenek voltak arra menekülni. A tűz csak terjedt, talán már a fél erdőt felégethették a lángok. A lányok teljes erejükből futottak, a lovakat vezetve, és miután a sziklát elérték, tehetetlenül álltak ott. Két oldalt a sűrű erdő már lángokban állt, visszafele a tömény füst terjengett, csak a sziklára felvezető út volt tiszta. A két lány összenézett – csak egy út maradt. Lassan elindultak a szikla ösvényén felfele, abban a reményben, hogy a tűz nem terjed tovább, és feljebb a levegő is tisztább lesz…
Az út nagyon csúszós volt, mindent hamu lepett el. A lovak óvatosan helyezték egyik patájukat a másik után. Tudták, hogy most nagyon óvatosnak kell lenniük. Hirtelen egy nagy morajlás remegtette meg az ösvényt, majd észrevették, hogy szikladarabok zúdulnak le a hegytetőről– pontosan Linda, Aswad és Halima felé. Linda félreugrott, és megpróbálta a lovakat arrébb húzni, de azok nem mozdultak. Jenny kétségbeesetten figyelte, képtelen volt bármit is tenni – Amirt és Dinart kellett tartania. A kőrengeteg gyorsan közeledett, és a két ló utolsó percben ugrott csak félre, azonban a lezúduló törmelékek újabb kőlavinát indítottak el, de most már az ösvény alól, magukkal rántva a két lovat és Lindát.
Jenny nem hitte el, amit lát. Képtelen volt bármit is tenni. Aswadnak még sikerült visszaugrania a megmaradt ösvényre, Linda és Halima azonban egyre gyorsabban csúszott le a meredek sziklafalon. Halima szörnyű sebekkel, de élve leérkezett a hegy tövébe, Linda azonban eszméletlenül feküdt a kőtörmelékeken. Jenny lekiabált, azonban a lány nem mozdult. Csak remélhette, hogy nem történt semmi komolyabb baja. Amir és Dinar nyihogva hívta Halimát, és miután az válaszolt nekik, Jenny kezéből kitépve a szárakat, óvatosan leereszkedtek a sziklafalon. Jenny rémülten kiáltott a lovak után, és csak akkor nyugodott meg, mikor azok épségben leértek.
Hirtelen eszébe jutott Aswad. –Jaj ne… A szikla… -suttogta rémülten. Mivel az ösvény egy része leszakadt, kénytelen volt a falon átmászni – bár félt a magasságtól, most másra sem tudott koncentrálni, csak arra, hogy az éjfekete mént megmentse. Miután sikerült átérnie, utolsó erejével felfutott az ösvény tetejére, ahol meglátta Aswadot, amint halálra rémülten hátrál a sziklaperem felé…
-Aswad ne! Könyörgöm, gyere ide! –kiáltotta, a sírással küszködve. A ló nem halhatta a lány hangját a lángok ropogásától, a szikla alatt még mindig égett az erdő.
Miközben a ló ágaskodott, nyihogott, Jennynek eszébe jutott az álom. Ha a lovak meg tudták értetni vele, hogy segítségre van szükségük, akkor talán most ő is figyelmeztetheti Aswadot… Becsukta a szemét, és csak a lóra koncentrált. Megszűnt körülötte az égő erdő, a szikla, a füst szaga, és helyette egy gyönyörű, tavaszi napsugárba fürdő rétre gondolt. Igen, ott volt Aswad is – és vagy még száz ló. Száz boldog, egészséges ló. -Aswad, itt vagyok! Kérlek, figyelj rám! Gyere ide! –gondolta magában Jenny. A ló felemelte gyönyörű fejét, majd könnyedén odaügetett hozzá. A többi ló követte őket.
Valami megérintette az arcát. Lassan kinyitotta a szemét, és meglátta maga előtt a mént. Nyugodt volt, az ijedtség teljesen elszállt belőle, és bizalommal nézte a lányt.
-Hát sikerült! –suttogta halkan Jenny. –Gyere, menjünk innen! –Ekkor észrevette, hogy nincsenek egyedül.
-A lovak… A szellemlovak… Megmentettük őket… -szólt halkan.
De ezek már nem voltak szellem lovak. A ménes lassan elügetett egy lefele vezető ösvényen. A tűz már csaknem elállt, csak hamu és leégett fatörzsek maradtak utána. Egy ló kivált a ménesből. Egy fekete, éjfekete kanca, Black Dream. Lassan odalépett Jenny mellé, majd megérintette. A lány tudta, hogy ezzel köszöni meg, amiért Aswadot, a gyönyörű csikóját megmentette. A kanca még utoljára elköszönt Aswadtól, és visszatért a méneshez. Átvágtáztak a leégett erdőn, egészen a tengerig, majd a parton végig, az új, biztonságos otthont nyújtó távoli hegyek közé.
Jenny még mindig nem tért magához teljesen ettől a hihetetlen dologtól, hogy megmentette Aswdot, és egyben a szellemlovakat is. Hirtelen eszébe jutott Linda, és a többi ló. Óvatosan levezette Aswadot az ösvényen. A ló halkan nyihogott, mire Halima, Amir és Dinar megjelent a sziklák mögül. Linda még mindig ott feküdt, nem tért magához. Jenny óvatosan letérdelt hozzá, majd megpróbálta felébreszteni.
-Linda! Linda, kérlek, térj magadhoz! Kérlek… -könyörgött. A lovak körülállták, és aggódva figyelték a lányt. Jenny és a lovak sem bírták volna elviselni, ha Lindának bármi baja esik.
Azonban távolról mentők hangját vette észre Jenny. Reménykedett, hogy megtalálják őket, de szerencsére pár perc múlva már ott állt a kocsi. Egy rendőr is követte, amiből Jenny szülei szálltak ki, és rohantak a lányhoz.
-Jaj, Jenny, azt hittem, sosem találunk meg benneteket! –mondta a sírással küszködve Sue.
-Jól vagyok, anya, csak Linda nincs eszméleténél…
-Rendbe fog jönni, szerencsére nincs komolyabb baja a lánynak, csak beverte a fejét, és egy-két zúzódása lehet. Ahhoz képest, amilyen magasról csúszott le, szerencsésen megúszta. –szólt az egyik mentőből kiszálló férfi.
Hirtelen megjelent Linda apja is. Jenny még a nevét sem tudta, mégis érezte, hogy nagyon aggódik a lánya miatt. Sietve jött oda hozzájuk.
-Jenny, köszönöm, amit a lovaimért és a lányomért tettél… Épp nem voltam otthon, és csak most tudtam meg mi történt… Nem tudom mi lett volna velem, ha bármelyiküket is elvesztem… -csuklott el a hangja. Beszállt a mentőbe, majd a kocsi sietve elhajtott a kórház felé.
Megjelent hamarosan egy lószállító kamion is, amivel a lovakat vitték el az állatorvosi kórházba. Jenny megígértette velük, hogy amint megérkeznek, szólnak neki, hogy a lovak milyen állapotban vannak. Leginkább Halima miatt aggódtak.
-Nagyon súlyosak a sebei, és már nem fiatal a ló, de megteszek érte mindent. Ígérem, amint tudok valamit, telefonálni fogok. –mondta az állatorvos.
Jenny még elköszönt Amirtól, Dinartól, Halimától és Aswadtól. Reménykedett, hogy mind a négy ló pár nap múlva már teljesen egészséges lesz. Leginkább a füst és a sok ijedtség merítette ki őket.
Miután a lószállító is elment, a rendőrök kérdezgették, hogy mit tud Jenny a tűzről.
-Nem, nem láttam hogy ki lehetett. Valamikor hajnali négy fele vettem észre, hogy ég az erdő. –magyarázta. -De várjanak… Azt hiszem… Láttam annak a férfinak a kocsiját, akitől a házat béreljük. Úgy tudom, hogy utálja ezt a helyet, és a lovakat, és régebben fenyegetőzött, hogy még bosszút áll a környéken élőkön… Talán, érdemes lenne utánanézni… -mondta bizonytalanul.
-Rendben, köszönjük, ki fogjuk kérdezni. Addig is viszont látásra.
Nemsokára már hazafele tartottak. Jenny el sem hitte, milyen pusztítást végzett a tűz. Nem tudta, hogy lehet bárki is annyira kegyetlen, hogy ezt tegye. Látta az istállót, teljesen leégve. Szerencsére sem Lindáék, sem az ő házuknak nem lett különösebb baja, azonban az erdő egy óriási területen égett le. Messze pedig az Árnyék-szikla magaslott. Jenny mostmár megértette, hogy a lovak mit akartak neki elmagyarázni. A tűzeset száz éve már megtörtént, emiatt halt (vagy talán nem is halt meg teljesen) az a sok szerencsétlen állat. Jennynek most lehetősége volt rá, hogy Aswad segítségével megmenthesse őket száz évvel később – hihetetlenül hangzott, mégis igaz volt: a ménes „életre kelt”, a lovak végre szabadok lettek, és elmenekülhettek az Árnyék-szikla fogságából. Aznap Jenny végre nyugodtan és boldogan aludhatott el.

7. fejezet

Jenny délutánig aludt. Nagyon kimerült volt, mégis kicsit megnyugodott. Most már csak a négy ló és Linda állapota miatt aggódott. Amint felkelt, kirohant a szobájából, majd a konyhába szaladt, ahol Sue és Jim halkan beszélgettek. Amint meglátták, mosolyogva köszöntötték:
-Szia Jenny! Annyiar féltettelek tegnap, de nagyon büszke vagyok rád! –és megölelte.
-Nagyon jó hírünk van! –szólt Jim. –Linda nagyon jól van, talán holnap már haza is engedik! A lovak pedig egy hét múlva már jöhetnek is vissza! A füst nem tett nekik jót, és a sebeiket is kezelni kell még, így ott kell maradniuk, de addig legalább felépülhet az új istálló! –örvendezett.
-Tényleg? Jaj, olyan boldog vagyok! –ugrált örömében Jenny, majd megölelte a szüleit.
-Ja, és még egy dolog: A rendőrség telefonált, hogy kihallgatták azt a férfit, akié a ház, és tényleg ő gyújtotta föl az erdőt. Mindent bevallott, sőt, mint aki megbolondult, elkezdett ordibálni, hogy végre bosszút állhatott. De miután a rendőrök közölték vele, hogy senkinek sem esett komolyabb baja, teljesen összeroskadt. –nevetett Jim. –Most, ha minden igaz, egy elmegyógyintézetbe küldik. A házat pedig elárverezik.
-Komolyan? Azt hiszem ennél jobb dolog már nem is történhetne! Sürgősen beszélnem kell Nikivel! –nevetett Jenny.
-Várj, várj még egy kicsit! Van még egy hírünk, persze ha beleegyezel. Apáddal azon gondolkoztunk, hogy esetleg… persze, csak ha te is szeretnéd… Megvennénk a házat, és ideköltöznénk. Na mit szólsz? –kérdezte óvatosan Sue.
Jenny egy pillanatig hallgatott. Azt hitte, hogy rosszul hal.
-Ez… ez… ez fantasztikus! El sem hiszem! Persze! –örvendezett most már mindenkinél boldogabban. –De… Akkor azt hiszem, Nikivel nem sokat találkoznék…
-Igen, de természetesen azért néha visszajárnánk, és Nikit is szívesen meghívnánk! –mosolygott Jenny anyja.
-Ez jó! Most már telefonálhatok? Muszáj elmesélnem Nikinek! –nevetett Jenny.
-Persze! És utána bemennénk Lindához is, oké? Sajnos a lovakat nem nézhetjük még meg, mert megfigyelés alatt tartják őket, de pár nap, és már velük is találkozhatsz! –kacsintott Jim.
-Oké! –szólt Jenny, és felszaladt telefonálni.
Jenny természetesen mindent elmesélt Nikinek – de a vadménes megmentését kihagyta. Egyszerűen nem tudta volna elmagyarázni, hogy mit is érzett akkor. Talán Lindának sem mondja el. Ez az ő, saját titka lesz. Legbelül boldog volt, hogy most már szabadon vágtázhatott a ménes, nem kellett semmitől sem tartania.
Fél óra múlva már a kórházban voltak. Linda épp egy lovas újságot olvasott, mikor bementek hozzá. Kitörő örömmel fogadta őket, legszívesebben azon nyomban hazament volna.
-Borzalmas itt lenni –mondta keserűen. –A kaja szörnyű, és mindenki úgy kezel, mint egy félholtat…
-Hát egy percre én is annak hittelek, amikor lezúdultatok az ösvényről… -nevetett Jenny.
-Jaj, tényleg, még meg sem köszöntem, amit a lovaimért, meg értem tettél… -mosolygott. –És ráadásul apa is a régi. Megbeszéltük, hogy amint felépül az istálló, rendszeresen fogja edzeni a lovakat, ha csak földről is, és tanít majd ismét engem, hogy indulhassak versenyeken.
-Jaj Linda, te még nem is tudod… Ideköltözünk! –mondta kitörő örömmel Jenny. És mindent elmesélt, amit a szülei megtudtak a gyújtogatóról, és Nikiről, hogy ő épp Norvégiában lovagol, és hogy hogyan fogják berendezni a házat…
Az elkövetkezendő napokban nagy sürgés-forgás volt Jennyék háza és Linda és az apja farmja körül. Az istálló felépült gyorsan, és bár talán nem volt olyan gyönyörű, mint a régi, mégis biztonságot és otthonosságot sugárzott magából. A lovak hazaérkeztek, és már semmi sem emlékeztette őket a tűzesetre, legfeljebb csak Halima lassan gyógyuló sebei, de boldogan és egészségesen vágtáztak a legelőn. Jenny és szülei hazamentek pár napra, hogy összepakoljanak, és elhozassák a dobozokat. Mikor visszajöttek, rá sem ismertek a környékre: az erdőben, a kiadós esőzésnek köszönhetően a növények újra életre keltek, és ahol pár napja még hamu és leégett fák álltak, most mindent ellepett a magas fű, és a frissen kinőtt bokrok.
Jenny boldogan rendezte be szobáját, amikor az ajtóban váratlanul megjelent Niki.
-Hahó, még emlékszel rám? –nevetett.
-Sziaaa! –örvendezett Jenny. –Hát te hogy kerülsz ide? Azt hittem, hogy Norvégiában vagy…
-Igen, de miután a szüleim hazajöttek, én meg nem akartam otthon unatkozni, a szüleid titokban meghívtak, hogy jöjjek vissza.
-Ez jó! Linda is örülni fog! Gondolom, van kedved kijönni terepre, ha nem fáradtál el túlzottan az utazástól… -nevetett.
-Én? Soha! –kiáltotta, majd nagy párnacsatába kezdtek.

************************
A ménes boldogan vágtatott új otthonuk fele, a fekete kanca vezetésével. Most már szabadok voltak. Örökre elhagyták az Árnyék-sziklát, és sosem feledik azt a lányt, aki megmentette őket.





Na és igen, itt az első "könyv" vége, tudom kicsit (nagyon) rövid, sokminden zavaros, de hát ez van ^^

És a második könyv

Black Dream – A hegység lovai

1.fejezet

Három lovas léptetett lassan a lovaikkal. A lovak halkan horkantottak, leheletük látszódott a reggel hűvös levegőjében. Messze egy ménes legelt, élükön egy éjfekete arab kancával és egy szintén arab, pej ménnel. A lovasok elbűvölve nézték a vadlovakat.
-Látjátok? Hihetetlen, nem? –mosolygott Jenny.
-Ez fantasztikus! De hogy találtad meg őket? Ilyen gyönyörű lovak, és még senkinek sem sikerült közülük befognia egyet sem… -szólt Niki.
-Ez maradjon az én titkom. –somolygott.
-Azt hiszem, jól érzik magukat a völgyben. Szerintem egész télen itt fognak maradni. –szólt halkan Linda.
Linda lova hirtelen nyerített egyet. A hang visszhangzott a völgyben, egészen a ménesig, ahol a fekete kanca felemelte fejét, majd odaügetett a lovasokhoz.
-Szia Black Dream! Jó látni téged! –üdvözölte Jenny. A kanca nyihogott egyet a lánynak, majd Linda lovával érintették össze a fejüket.
-Tehát ő lenne az! Ez hihetetlen… De hát… Ő… A fa alatt már nem élt... Vagy mégis? –bizonytalanodott el Linda.
-Az a lényeg, hogy él, és boldog. És hogy az ő kis csikójából egy gyönyörű mént neveltél fel! Szerintem örökké hálás lesz neked ezért! –mosolygott Jenny.
-És neked is, amiért nyáron megmentetted. –nevetett Linda.
A kanca még nyihogott egyet, majd visszavágtatott a méneshez. A lányok pedig lassan hazaindultak.
-Jaj, Jenny, olyan rossz nélküled a suliban… Meg a lovardában… Ja, egyébként mindenki az üdvözletét küldi! –szólt Niki. –Jess, és azok az idióta vihogós barátnői sárgák voltak az irigységtől, amiért ideköltöztetek a városból… Persze, gondolhatod, hogy nem a lovak miatt... –nevetett.
A lányok ügetve vágtak át a völgy erdején. Október volt, az idő lassan rosszra fordult. Három hónap telt már el a tűzeset óta, de már semmi sem emlékeztetett rá. Az erdő helyén fű és facsemeték nőttek, Lindáék új istállóját felépítették, a lovak sebei begyógyultak. A gyújtogatót börtönbe csukták, a házat pedig Jenny és szülei vették meg, otthagyva a városi életet, hogy ideköltözzenek.
Jenny azon az éjszakán értette meg, hogy van egy különleges képessége: megérzi, ha a lovaknak szükségük van rá. Ez mentette meg őket a tűz elől. Teljes szívéből akarta, hogy Aswad, Linda lova megmenekülhessen, és ezzel azt a szellemménest is megmentette, amely nagyjából száz éve halhatott meg pont azon a helyen. A ménes életre kelt, szabad lett, és otthagyhatták az Árnyék-sziklát, amely fogságban tartotta a szellemüket haláluk óta. Ezzel tehát a legendának is vége lett.
Elkezdett havazni, Jenny, Linda és Niki nevetve vágtattak át lovaikkal a réten. Tudták, hogy a ménes biztonságban lesz a völgyben. Remélték, hogy télen ott maradnak.
Mikor hazaértek, vékony hóréteg borított be mindent. Csodálatos volt, ahogy a lovakon ülve végignéztek a tájon. Nemsokára már vastag hóréteg fogja beborítani.
Leszálltak, bevitték a lovakat az istállóba, és lenyergelték, majd lecsutakolták őket. A négy arab ló, Aswad, Halima, Dinar és Amir mind ott voltak a tűzesetkor. Élénken élt még bennük az a szörnyű este, amikor egy őrült miatt égett föl az erdő, és a kedvenc legelőjük.
-Van kedvetek bejönni egy kis meleg teára? –kérdezte Linda.
-Aha, szuper! Úgy átfagytam… Azt hiszem, fel kellett volna vennem a vastagabbik kabátom… -mondta Niki.
-Na, erre mondaná anyukám, hogy már megint igaza volt… -nevetett Jenny, majd mindhárman boldogan befutottak a házba.
-Sziasztok lányok! –köszöntötte őket vidáman Jack, Linda apja.
-Jó napot! Hogy tetszik lenni? –szólt mosolyogva Jenny.
-Köszönöm, nagyszerűen! Milyenek voltak a lovak? Merre jártatok? –kérdezte.
-Fantasztikusak! Csak az erdőben ügettünk egy kicsit, meg a mezőn átvágtunk. –mesélte Linda. Megfogadták hárman, hogy a ménesről senkinek sem szólnak. Úgy lesz a legjobb a lovaknak.
-Akkor jó! –mosolygott Jack. –Van kedvetek ebédre itt maradni?
-Nem, köszönjük, már indulunk is haza. Végén még a hótól nem tudunk hazabiciklizni! –nevetett Niki.
A lányok elköszöntek, majd kiszaladtak a házból, és elbicikliztek. Jenny a tájat nézte, és még mindig nem hitte el, hogy egy ilyen gyönyörű helyre költöztek.
Otthon aztán megebédeltek, és felmentek, hogy elolvassák a kedvenc lovas magazinjuk legújabb számát. Jennynek csak annyi volt kellemetlen az ottani életben, hogy az iskolája messze volt, és hogy a faluba is csak kocsival juthatott el. Örült, hogy végre az őszi szünete elkezdődött, így legalább többet tölthetett a lovakkal, és persze barátnőivel.
Lindával majdnem naponta gyakorolnak, hogy aztán majd végre díjugrató versenyeken indulhassanak. Linda a lovával, Aswaddal, Jenny pedig Dinarral edz. Nagyszerű, ám fiatal és tapasztalatlan ló, azonban Jennyvel nagyon jól kijön, szépen haladnak. Niki pedig, amikor Jennyékhez jön pár hétre, Amiron, az istálló legidősebb, de gyönyörű és magabiztos szürke ménjén lovagol.
-Jenny, jut eszembe, akartam kérdezni… Linda lovai honnan kapták a nevüket? –kérdezte Niki.
-Ha jól emlékszem, Linda elmondta mind a négy arab név jelentését… Az aswad feketét jelent, az amir vezetőt, uralkodót, a dinar aranyérmét, a halima pedig álmodozót, megértőt. Azt hiszem pontosan illik rájuk! –nevetett. –Egyébként miért kérded?
-Csak érdekelt. Szerinted mind arab ló a ménesben? –kérdezte.
-Szerintem igen. Akik régebben itt éltek, arab lovak tenyésztésével foglakoztak. A képek alapján néhányukat be tudtam azonosítani. Black Dream kivételével mindegyiküknek arab neve van, már amelyiknek van neve, persze. –válaszolta. –Linda szerint a lovaik is a régen itt élt mének és kancák leszármazottjai.
-Ez olyan furcsa… Mármint, hogy itt vannak ezek a gyönyörű lovak, és eddig még senki sem tudott róluk sokat. Pedig, ahogy elnéztem, mind tiszta vérűek. –gondolkodott hangosan Niki.
-Igen, ez nekem is eszembe jutott. –mondta Jenny. –Egyébként mi újság a lovardában? Kicsit hiányoznak az ottani lovak, főleg Logan.
-A lovak jól vannak, csak az egyik lovászt rúgták ki, mert nem jól végezte a munkáját.
-Csak nem Tomot? –kérdezte Jenny.
-De, pontosan őt. Mindig is utáltam, olyan alattomos volt. Szerintem fogalma sem volt a lovakról, és a többiek szerint utálta is őket… -mondta sötéten Niki. –De legalább most már jó messze van! –nevetett.
-És találtak helyette másik embert?
-Még nem. Szerencsére a többiek addig elvégzik a munkát, de sürgősen találniuk kell valakit, különben nem tudják rendesen ellátni a lovakat. Főleg most, hogy ott tartják a regionális bajnokságot, nagyon sok a munka. –mesélte Niki.
-Tényleg? Ez nagyon jó! És indulsz? –kérdezte.
-Nem tudom, lehet. Amióta nem jársz a lovardába, Logant lovagolom, mivel Dreamert eladták… Logan nagyon hiányol téged, mióta elmentél, már nem is ugyanaz a ló… De azért rendesen edzünk, és szerintem részt veszünk a versenyen! –mosolygott.
-Hú, az nagyon jó lenne! –örvendezett Jenny. –Aztán el ne felejts meghívni!
-Te leszel az első, akit értesítek, ha indulhatok! –nevetett.
Aznap Jenny, hosszú idő után ismét a ménessel álmodott. Csak forgolódott, és álmában minduntalan az a kép jelent meg, amint a ménes őrült módon vágtázik a vadul hömpölygő folyó felé. Ő csak állt, képtelen volt megmozdulni. Látta, amint a ménesben Linda négy lova is ott van, próbálta őket visszahívni, de egy hang sem jött ki a torkán.
Hirtelen ébredt föl, egy pillanatig azt se tudta, hol van. Kiszállt az ágyából, majd csöndesen átsétált a fürdőszobába. Belepillantott a tükörbe, ahol falfehér tükörképét látta viszont.
-Már megint… Remélem, hogy ez most csak tényleg álom… -mondta magában, majd visszament a szobába, és megpróbált elaludni.

2. fejezet

A reggel csodaszép volt, és Jenny imádta ezeket a reggeleket. Éjjel sok hó esett, mindent vastagon ellepett, és csak úgy ragyogott a napfényben. Már nem is emlékezett az éjjeli álmára, csak arra tudott gondolni, milyen szerencsés, hogy itt élhet. Már nem hiányzott neki a városi élete, és nem tudta volna máshol elképzelni az otthonát. Úgy érezte, hogy mindig is idetartozott.
Niki már nem volt az ágyában. Nyújtózott egy nagyot, majd leszaladt a lépcsőn. Szülei és barátnője már lent várták a reggelivel.
-Jenny, azt hiszem megdöntötted a rekordomat! –nevetett Niki. –Ilyen sokáig még én sem szoktam aludni!
-Jól van, na, kicsit rosszul aludtam. Farkaséhes vagyok! –mondta, majd gyorsan megreggelizett.
-És mi a mai napra a programotok? –kérdezte Jim.
-Nem tudom, gondolom, kimegyünk a lovakhoz, vagy ilyesmi. –válaszolt Jenny.
-A faluban lesz egy nagy díjugrató verseny, a fedett pályán, ha van kedvetek, kivinnénk benneteket! –ajánlotta Sue.
-Ez jó! Jöhet Linda is? –kérdezte Niki.
-Persze. Hívjátok föl, és ha van kedve jönni, akkor már indulhatunk is, és útba ejtjük a házukat.
Linda természetes ki nem hagyott volna egy ilyen versenyt, úgyhogy a barátnőivel tartott. Húsz perc múlva már a fedeles mellett álltak, hogy beülhessenek a nézőtérre.
-Fuh, de hideg van! –lehelt a tenyerébe Jenny. –Remélem, hamar bejutunk.
-Én is… Addig nem nézünk körül? Hátha találkozunk ismerőssel. –ajánlotta Linda.
Körbesétálták az istállókat, és a melegítőpályát. Rengeteg lovas jött el erre a megmérettetésre, mivel egyrészt a környék legnagyobb és legszebb fedelese található itt, másrészt egy igen neves versenysorozat egyik fordulója ez. Mindenféle fajtájú és színű lovak voltak, Jenny imádta az ilyen versenyek hangulatát.
-Jó nagy a nyüzsgés itt, nem? A környékről az összes jó lovas eljön ilyenkor ide. –mesélte Linda.
-Te már indultál ezen a versenyen? –kérdezte Niki.
-Igen, egyszer. Második lettem, Amirral. Még most is emlékszem, milyen boldog voltam akkor. –mosolygott elgondolkodva Linda.
-Nézzétek, mit csinál az a lovas! –kiáltott Niki, és a melegítőpálya felé mutatott. Az egyik versenyző lova ijedten ágaskodott, miközben a lovasa mellette a pálcájával ütötte. A lányok földbegyökerezett lábbal nézték a szörnyűséget. Jenny nem bírta tovább, és odaszaladt, majd rákiabált a lovasra.
-Azonnal hagyd abba! Teljesen megőrültél? –kiáltotta magából kikelve Jenny. A lovas hátranézett, miután a ló szemét ijedten forgatva, de egy kicsit lenyugodott.
-Közöd hozzá?! Az én lovam, azt csinálok vele, amit akarok! Ez az idióta gebe pedig nem akar jól ugrani, ráadásul folyton ideges, úgyhogy muszáj rendre tanítani… -válaszolta sötéten a lány.
Jenny, Niki és Linda szörnyülködve nézték, ahogy elvezeti a lány a lovat. A szép, sötétpej állat most izzadtságtól csatakosan, ijedten forgó szemekkel, és fáradtan lépett a lány után.
-Ez szörnyű… És így akar indulni a versenyen? Azonnal ki kéne zárni… -szólt Niki halkan.
-Gyertek, menjünk, mindjárt kezdődik a verseny! –mondta Linda.
A három lány lassan elsétált a nézőtér kapuja felé, majd bementek a fedelesbe. Majdnem minden hely foglalt volt, de szerencsére találtam három üres széket legelöl, ahová gyorsan leültek.
-Szuper hely! –mondta vidáman Jenny.
-Aha! Olyan rég ültem már így be versenyre… -szólt Niki.
A díjugrató verseny végre elkezdődött. Rengeteg, nagyszerű lovas indult a versenyen. A három lány izgatottan figyelte, ahogy a lovasok és lovaik a lehető legrövidebb úton, éles fordulatokkal mennek végig a pályán, a nem túl magas, de nehéz akadályokat megugratva. Jenny remélte, hogy egyszer ő is részt vehet majd ezen a versenyen.
Már csak pár lovas volt hátra, amikor meglátták a lányt, akivel a verseny előtt találkoztak. Jenny legszívesebben azonnal kizárta volna a versenyből. Szegény ló, csatakosan, fáradtan érkezett a pályára, a lány pedig folyamatosan hajtotta. Az első néhány akadályon még sikeresen átjutottak, de utána a ló láthatóan teljesen kimerült, és sorra verte a léceket le, az utolsó akadálynál pedig megtagadta az ugrást, és a lovasa majdnem leesett róla. A lány dühödten próbálta visszanyerni az egyensúlyát, majd sarkát a ló oldalába szúrta, megfordította, majd ismét az akadály felé irányította. A ló éppen hogy csak átjutott az utolsó akadályon is, majd kivágtázott a pályáról, megállt, és míg a lovasa le nem szállt róla, meg sem mozdult.
A lányok nem bírták tovább nézni, hogy a ló szenved, azonnal felálltak, majd a fedeles mögé rohantak. Sehol sem látták már őket, így berohantak az istállóba, majd csöndesen végignézték a boxokat. Végül az utolsó előttinél meglátták a sötétpej lovat. A boxban kikötözve, nyergestül és kantárostul hagyta ott a lovasa, ugyanolyan piszkosan és verejtékesen, ahogy a verseny előtt is volt. A lány pedig már az istálló ajtajánál állt, és az edzőjével és az apjával kiabált.
-Ha nem veszünk azonnal egy új lovat, én soha többé nem versenyzek! Ez a hülye gebe menni sem bír. El sem tudom képzelni, hogy vehettük meg! Lejáratott az egész közönség és a lovasok előtt, legszívesebben azonnal lelőttem volna! Engem többet nem érdekel, azt csinálsz vele, amit akarsz, nekem nem kell. –ordította az edzőnek, majd dühöngve elrohant. Az apja még annyit odaszólt az edzőnek, hogy szerezzen egy kiváló lovat a lányának, ezt pedig adja el, vagy vigye vágóhídra, majd elsétált a lánya után. Az edző egyedül maradt, nem tudta, hogy mit csináljon. Miután észrevette, hogy a lányok látták a jelenetet, halkan odaszólt nekik:
-Szörnyű, nem? De sajnos ilyen emberek is vannak… A ló egyébként nagyon jó, csak megfelelően kell bánni vele. Megyek, megnézem, hogy van. –mondta, majd ahogy meglátta, milyen állapotban hagyta a lány, azonnal berohant, és leszedte róla a szerszámokat. –Tönkretenni ezt a nagyszerű lovat bűn… Nem tudom, hogy fogom tudni eladni…
-De ugye nem akarja elvinni a vágóhídra? –kérdezte óvatosan Jenny.
-Nagyon nem szeretném, de ha nem tudom eladni… És azt sem szeretném, ha a nyakamon maradna, így is túl sok ló van a lovardában… -válaszolta.
A lányok lassan elsétáltak. Szomorúak voltak, hogy egy ilyen gyönyörű ló vágóhídon végezze. Jenny nem akarta elfogadni, és folyamatosan a megoldáson töprengett… -És… mi lenne ha… -jutott eszébe egy ötlet, majd odaszólt a barátnőinek, hogy mindjárt jön, és elfutott megkeresni a szüleit. Csak az járt a fejében, hogy meg kell mentenie ezt a lovat.
Jenny tekintetével minduntalan a szüleit kereste a tömegben. Lovak, lovasok, nézők voltak mindenfele.
-Így sosem találom meg őket… -mondta elkeseredve.
Végül a kapu előtt látta meg Jim-et, az apját.
-Apa! Gyere gyorsan, kérdezni akarok valamit… Van egy ló… Az a sötét pej, aki a pályán is olyan fáradt és rossz állapotban volt… A lovasa egy hülye liba, és vágóhídra akarja küldeni. –hadarta Jenny. –Nem lehetne esetleg… Hogy segítenénk rajta? Hogy… megvennénk? –kérdezte óvatosan.
-Jenny… Az a ló nagyon rossz állapotban van és gyenge. Nem hiszem, hogy érdemes lenne… -válaszolta, de Jenny közbeszólt:
-Apa, hogy mondhatsz ilyet?! Az a ló gyönyörű, és a lány edzője is mondta, hogy hogyha megfelelően bánnak vele, nagyszerűen ugrik! Apa, kérlek… -könyörgött.
-Na jó, gyere, vezess oda, megnézem.
Jenny az emberek között szlalomozva sietett az istálló fele. Közben találkozott Nikivel és Lindával.
-Jenny, hova mentél? A lovat… -kezdte Linda, de Jenny nem hagyta, hogy végigmondja.
-Várj, oda kell mennünk az edzőhöz, lehet, hogy el tudnánk hozni a lovat. –mondta, és továbbrohant, apja pedig követte.
-Nincs boxban! –mondta elkeseredve Jenny.
-Nézd! Ott viszik föl a kamionra! –szólt az apja, és egy nagy lószállítóra mutatott, amin a Dream Catcher lovasfarm emblémája állt. Ez a környék egyik legnagyobb és legelőkelőbb lovasiskolája, tele gyönyörű és értékes lovakkal.
Jenny odaszaladt, majd az edzőt kérdezte volna, de az közbeszólt:
-Most ne zavarj minket, a lovakat még haza kell szállítani, de ha holnap eljössz a farmra, szívesen megmutatom! –szólt, bezárta a kamion ajtaját, majd előrement, és beszállt. Jenny nem tudta, mi tévő legyen, kénytelen volt holnapig várni. Legszívesebben azonnal elhozta volna a lovat, de tudta, ez lehetetlen. Most már csak abban reménykedett, hogy az apja beleegyezik a ló megvásárlásába. Szerencsére Linda istállójában volt még bőven hely, és egyébként is tervezték, hogy vesznek egy lovat. Dinart nagyon szerette Jenny, de mióta Linda apja ismét oktat, őt is be kellett fogni a munkába.
Jenny a hazafele végig csöndes volt. Linda és Niki a versenyről beszélgettek, de Jennynek nem ment ki a fejéből az a ló. Egyszerűen tudta, hogy el kell hoznia. És ráadásul rettenetesen dühös is volt arra a lányra.

3. fejezet

Másnap reggel Jenny már korán ébren volt. Egész éjszaka a sötétpej lóról álmodott. Megpróbálta elkapni, de az minduntalan odébbügetett. Végül hajnalban, izzadva riadt föl.
Halkan besétált a fürdőszobába, majd belenézett a tükörbe. Sok dolog nyomasztotta most a lelkét. A ló, akiről ma kellett dönteni, hogy megveszik-e, és megmentik ezzel, vagy sem; aztán hogy két nap, és vége a szünetnek, és Nikinek haza kell mennie; vagy hogy a suliban mostanában elég rosszak voltak a jegyei, és sürgősen javítania kell, ha nem akarja, hogy eltiltsák a lovaglástól.
Miután kicsit rendbe szedte magát, kiment, majd leszalad a lépcsőn. Szülei már ébren voltak.
-Sziasztok! –köszönt Jenny.
-Szia! Nem tudtál aludni? A ló miatt…? –kérdezte az anyja.
-Igen. Szörnyű volt tegnap látni olyan rossz állapotban. Remélem a farmon rendesen foglalkoztak vele. –mondta halkan.
-Biztos vagyok benne, a Dream Catcher farm nagyon neves és az ottani lovak mind jól vannak ápolva. –nyugtatta.
-És legalább az a lány már soha többet nem lovagolja őt. –nyugodott egy kicsit meg Jenny. –Mikor indulunk?
-Ha Niki felkelt, és megreggeliztetek, akkor szerintem elindulhatunk.
-Rendben! –szólt Jenny, majd visszaszaladt a szobájukba. Niki már felöltözve várta.
-jó, gyere le reggelizni, és már indulhatunk is!
-Tehát akkor van rá esély…? –kérdezte óvatosan.
-Bizony, méghozzá elég sok! –nevett Jenny. Most, hogy érezte, a szülei tudják, hogy mennyire szeretné megmenteni azt a lovat, kicsit megkönnyebbült. –Linda sajnos nem tud jönni, be kellett menniük a városba vásárolni.
Ahogy szülei ígérték, fél óra múlva már a kocsiban ültek, és a farm fele tartottak. Az idő borús volt, néha az eső is elkezdett zuhogni. A távolban meglátta az Árnyék-sziklát, de immár nem riasztotta, inkább boldogsággal töltötte el, hogy az ott csapdába esett lovakat sikerült kiszabadítania. Ráadásul a ménes nincs is olyan messze tőlük, és bármikor ki tudnak lovagolni hozzájuk, azonban mások sosem találnák meg egykönnyen a lovakat.
Nagyon jól emlékszik még az azon az éjszakán történt eseményekre, és soha többé nem szeretné ismét átélni. És szerencsére az álma a vágtázó ménesről, akik a vad folyó fele tartottak, is eltűnt.
Nemsokára megérkeztek a farm kapujához. Gyönyörű nagy kovácsoltvas kapu, rajta a farm címerével. Behajtottak, majd megálltak a parkolóban. A szüleinak igaza volt, a farm tényleg gyönyörű, és rendkívül elegáns. Fehérre meszelt, piros tetős istállók, verseny-, és edzőpályák, jártatógépek, legelők – minden, amire csak szükségük lehet a lovasoknak és a lovaknak. Egy nagy fedelest is látott hátrébb.
Elindultak az egyik istálló felé, ahol a tegnap látott edzővel találták szembe magukat. Készségesen behívta őket.
-Jó napot! Tudja, mi vagyunk azok, akik tegnap a ló miatt érdeklődtek… -kezdte Jim.
-Igen, emlékszem! A nevem Gary Kenworthy, a farm egyik díjugrató edzője vagyok. Jöjjenek, utánam, megmutatom. Egyébként a mén neve Silano. Hét éves, és nagyon jól ugrik, csak megfelelő lovas kell hozzá. Szerencsére a tegnapi esetet kipihente. –mondta az ezdő.
Sok boksz előtt elhaladtak. Jenny csodálattal nézte ezeket a fantasztikus állatokat. Mind, egytől-egyik izmos, és gyors, de intelligens lónak nézett ki. Érdeklődve néztek ki a boxuk ajtaján. A legtöbb hannoverinek vagy oldenburginak nézett ki, egy szürke kanca kivételével mind a pej valamelyik árnyalatában tündököltek.
Végül elérték Silano boxát. Jenny alig ismert rá. A tegnapi csatakos, és piszkos lóból ma egy fénylő sötétpej szőrű, élénk és érdeklődő mén lett. Azonnal kidugta a fejét a boxból, és Jenny zsebében keresgélt.
-Sajnálom, de nem hoztam semmit neked. –nevetett Jenny.
-Nagyon érdeklődő és okos ló ez. Azé a lányé, aki tegnap a versenyen indult vele. A neve Wanda Laible. Egy hónapja vették meg a szülei neki, és azt hitték, hogy hogyha túlhajtják, és állandóan pálcával ütik a lovat, jobban fog menni. De Silanonak olyan lovas kell, aki megérti, és megfelelően tudja kezelni a furcsa dolgait. –mesélte Gary.
-Furcsa dolgait? –kérdezte gyanakodva Jim.
-Igen… Van egy pár neki. Először is könnyen megszökik. Nincs olyan ajtó vagy zár előtte, amit valahogy ki nem tudna nyitni. Másodszor utál egyedül lenni. Egyszer bezárták egy üres és zárt istállóba, büntetésből. A ló három napig nem evett semmit, és a boksz falait rugdosta. Aztán megunták a lovászok, hogy nem tudtak tőle aludni, és visszavitték. Ne tudják meg, milyen hisztit rendezett a farm közepén a lány, mikor megtudta… Egy-két versenyen még egész jól szerepeltek, de túl gyorsan vártak tőle olyanokat, amihez még nem volt elég képzett, és olyan nehéz és megerőltető versenyekre vitték, ami Silanonak még sok volt. A tegnapi verseny óta egyszer sem jöttek ki, és felteszem, többé nem is érdekli őket ez a ló. Tehát vagy megveszi valaki, vagy kénytelen vagyok vágóhídra küldeni. –mondta, majd kicsit elgondolkozott
-Ha akarod, kipróbálhatod! Felnyergeljem neked? –kérdezte hirtelen.
-Igen, megköszönném! –válaszolta Jenny, és halkan az apjához fordult:
-Mit szólsz hozzá? –kérdezte óvatosan.
-Hát, szerintem neked egy jobb lóra lenne szükséged, de ha szeretnéd... Próbáld ki, és utána megbeszéljük. –válaszolta Jim.
Miután az edző felnyergelve kihozta, még csodálatosabb látványt nyújtott. Tökéletes felépítése mellett, erős izomzata, és gyönyörű feje volt. Jennyt legkevésbé sem érdekelte Silano furcsa dolgai, egyszerűen fantasztikusnak tartotta. Felszállt, majd lépésben elindult az edzőpálya felé.
-Na milyen? –kérdezte Jim.
-Eddig jó! –nevetett Jenny.
Miután a pályán bemelegítettek, több kör vágtázás után Silano a fáradtság legkisebb jelét sem mutatta. Végül ugrattak pár kisebb akadályt is. Jenny úgy érezte megtalálta álmai lovát.
- Fantasztikus! –nevetett, majd lassan kiléptettek a pályáról.
-Nagyon jól mentetek, szerintem tökéletesen összeilletek. –mosolygott Sue.
-Hát, akkor szerintem, beszéljük meg a részleteket. –ajánlotta Jim.
Jenny ennél boldogabb már nem is lehetett volna. Silanot bevezette az istállóba, majd visszautasítva a lovászok segítségét, ő akarta lenyergelni, majd lepucolni. Érezte, hogy Silano már most bízik benne. Végül a lovat bevezette a boxába, és keresett egy répát, amit oda is adott neki.
Hamarosan megjelent Jim és Gary az ajtóban. Az apja boldogan mosolygott.
-Rendben, minden elintézve! Beszéltem Linda apjával is, még ma átszállíthatják az istállóba Silanot! –mesélte vidáman.
-Ez jó! –örvendezett, majd puszit nyomott a szülei arcára. –Apa, anya, nagyon köszönöm! Ennél boldogabb nem is lehetnék!
Kölcsönkértek egy lószállítót, és Silanot felvezették az utánfutóra. Egyszer csak megjelent a volt tulajdonosa, Wanda.
-Na, látom, megvetted a gebét. Remélem, összeesik alattad. –mondta gúnyolódva.
-Csak azért mondod, mert nem tudsz lovagolni. –vetette oda Jenny, de megpróbált nem foglalkozni vele.
-Nem tudok? Te hülye vagy! Az ilyen idióta gebék nem lovaglásra vannak. Legfeljebb virslinek. –nevetett sötéten.
Jenny elfordult, és a lószállító egyik zárát babrálta. Várta, hogy végre eltűnjön a lány. Legszívesebben a torkának ugrott volna.
-Wanda, gyere, megérkezett a lovad! –szólt egy kövér, unszimpatikus férfi egy másik lószállító mellől. Jenny képtelen volt nem-odanézni. Mikor azonban meglátta a lovat, testéből kiszökött a vér, és úgy érezte, menten elájul. A trailerből egy fekete, fején csillagos, arab kancát fezettek ki – Black Dreamet.

4. fejezet

-Ez nem lehet… -mondta halkan. Egyszerűen nem akarta elhinni. Azonban azt hallotta, hogy mesélte a lányának, honnan szerezte a lovat.
-A völgyben talált egy nagy ménest egy csapat vadász. Megpróbálták befogni őket, de nem volt elég felszerelésük, úgyhogy végül csak ezt az egyet hozták el. A ménest próbálta védeni azzal, hogy ott maradt. Azt mondták, hogy kiváló ló lehet belőle, és ha a régen ott tenyésztett arab lovak leszármazottja, akkor nagyon értékes is. –mondta.
-Ez nekem nem kell. Be sincs lovagolva. És ronda is. Nekem egy versenyló kell, nem egy hülye vadló! –üvöltötte, majd elszaladt a társalgó felé. Az apja tűnődve állt ott, majd odavetette a lovászoknak, hogy vigyék be az egyik boxba. Hárman álltak a trailer előtt, és azon tanakodtak, hogy hogyan vezessék le, a bár benyugtatózott, de így is vad kancát. Végül az egyikük erőt vett magán, elkötötte a lovat, és óvatosan hátrálásra bíztatta. A kanca rémülten nyihogott egyet, majd belerúgott az oldalfalba. A nyugtatójó hatása már múlt, így gyorsan kellett cselekedniük.
Jenny végre magához tért a döbbenettől. Csak állt a lószállító mellett, és képtelen volt elhinni, hogy a ménest fölfedezték. Pedig mennyire bízott benne, hogy a völgyben biztonságban lesznek… Lassan odasétált az utánfutóhoz.
-Menj onnan, ez a ló veszélyes! –kiáltotta az egyikük.
-Nem… Én ismerem őt… -mondta halkan. Szája teljesen kiszáradt. Nem tudta, mi tévő legyen. Azt viszont érezte, hogy Black Dream sosem lesz olyan kezes ló, mint Aswad.
-Dream… Figyelj rám! Én vagyok az! Megismersz? –megpróbált olyan nyugodt hangon beszélni, amennyire csak tudott. A ló hirtelen felkapta a fejét, és a lányra nézett. Úgy tűnt, megnyugszik lassan.
Jenny megfogta a kötelet, majd lassan levezette a lovat. Az, ahogy meglátta a lovászokat, rögtön felágaskodott, de Jennynek sikerült megnyugtatnia.
-Merre vezessem? –kérdezte halkan.
-Arra! –mutatott az egyik kisebb istálló irányába.
-Szerintem inkább vigyed a legelőre. –szólt a másik. –Még az istállóba sem lehet bevezetni majd, ha tényleg vadló.
Jenny egyetértett, majd az egyik külön legelő felé vezette. Dream szépen ment mellette, úgylátszott, előjött régi, nem-vadló énje. Jenny lassan bevezette a legelőre, majd elengedte.
Dream azonnal elvágtázott, körbefutotta a legelőt, majd megállt, és beleszagolt a levegőbe. Érezte, hogy ismeretlen helyen jár, messze az otthonától. Idegen emberek és lovak szaga terjengett a levegőben, és nem értette, miért hozták el a ménesétől. Egyedül csak Jennyben bízott egy kicsit.
-Jenny, honnan ismered ezt a lovat? –kérdezte Jim, miután visszatért. Wanda apjával kellett beszélnie, mivel ő volt a tulajdonos. Végül megegyeztek, és Silano törvényesen is Jennyé lett.
-Hát… Ez egy hosszú történet… -nem igazán akarta elmondani.
Végül az edző mentette meg, mert szólt, hogy indulni kéne. Még egy utolsó pillantást vetett az idegesen prüszkölő Dream-et, majd visszasétált Silanohoz. Egyrészt boldog volt, hogy megmentette ezt a lovat a vágóhídtól, másrészt viszont lehetetlen volt, hogy Dream-et is visszavigye a méneséhez.
Beszállt a kocsiba, ahol Niki várta. Niki közben elment megnézni az istállókat, így nem tudott a Dreamről.
-Ez nem lehet igaz… -szörnyülködött. –És most mi lesz?
-Nem tudom, de ki fogok találni valamit, az biztos. –gondolkodott hangosan Jenny.
Végül a kocsi kihajtott a kapun, nyomában a lószállítóval.
Egy óra múlva már az istálló előtt álltak, és Silanot vezették le. Linda meg sem tudott szólalni, annyira lenyűgözte a ló.
-Ez hihetetlen… Tegnap borzalmasan nézett ki, de most… -ámuldozott.
-Igen, tényleg gyönyörű! –simogatta meg Jenny Silanot. –De van még valami… -majd elmesélte neki, mi történt a farmon. Linda egyetértett, hogy kell valamit tenni. Dream-et úgysem fogják tudni sosem betörni, viszont ezzel tönkreteszik.
Jenny megfogta Silano kötőfékjét, majd az istálló felé vezette. Az ajtóban hirtelen Linda apja jelent meg, maga mellett vezetve Dinar-t.
A két ló hirtelen észrevette egymást. Jenny nem számított semmi rosszra, mondván Linda lovai naponta találkoznak idegen ménekkel és kancákkal, mióta oktatás és bértartás is folyik náluk, de ez más volt. Dinar felnyihogott, majd kitépte a mit sem sejtő Jack kezéből a szárat, és Silano felé vágtázott. Silano erre felágaskodott, Jennyt majdnem ellökte magától, és szintén Dinar felé indult. Jenny még idejében elugrott a két ideges és harcra kész mén elől. Egyszerre gyönyörű és borzalmas volt, ahogy a két csődör harcolt egymással. Először nyakukat hajlítva, és toporzékolva álltak egymás előtt, majd felágaskodtak, és ott harapták meg a másikat, ahol érték, és leginkább ott, ahol minél nagyobb sebet tudnak ejteni egymáson. Jack és Jenny próbálta a két lovat elvinni egymástól, a többiek döbbenten nézték az eseményeket.
-Silano ne! Fejezd be! Figyelj rám! Figyelj már rám! –Jenny próbálta Silano figyelmét elterelni Dinarról, de ez cseppet sem volt egyszerű. Végül a ló Dinartól elhátrálva, Jenny-hez ügetett. Dinart, aki még mindig idegesen nyihogott, Jack kapta el.
-Te jó ég… -törölte le gyöngyöző homlokát Jack. –Ezt nem gondoltam volna… Dinar még sosem csinált ilyet…
Jenny nem tudott megszólalni, a lábai reszkettek. Mikor erőt vett magán, megvizsgálta Silano sebeit. Szerencsére nem voltak csúnyák, de ahogy látta, Dinar is kapott egy-két harapást tőle.
-Dinar jól van? –kérdezte rekedt hangon.
-A helyzethez képest jól. –válaszolta Jack.
Végül Dinar kikerült a legelőre, Silano pedig a boxába, ahol végre kipihenhette magát.
Jenny még mindig reszkető lábakkal, fáradtan roskadt le az egyik padra. –Még ez is… -gondolta magában. Linda és Niki jelent meg az istálló ajtajában.
-Jenny, jól vagy? –kérdezték aggódva.
-Persze, jól… Csak, kicsit megijedtem… Meg egy kicsit túl sok minden történt ma, úgy érzem… -mondta halkan.
-Nem értem Dinart… Persze, megtörténhet az ilyesmi, de ő lett volna az utolsó, akiről ezt el tudom képzelni… Eddig sosem csinálta… -tűnődött Linda.
Jenny szülei is bejöttek az istállóba. Az anyja aggódva átölelte, majd halkan szól:
-Jaj, Jenny, a frászt hoztad rám! Meg te is… -nézett Silanora. –Rendben vagy?
-Persze igen. –kicsit már elege volt az aggódásból. Most csak arra vágyott, hogy lepihenhessen az ágyában, és átgondolhassa, hogy vihetné vissza Dream-et a méneséhez.
Mielőtt elindultak, Silanotól még elbúcsúzott, majd beszállt Nikivel a kocsiba. Olyan boldogan kezdődött a napja, hogy övé lehet Silano, de aztán jött Wanda, és hogy Dreamet befogták, ráadásul még Dinar és Silano is…
Este, aztán végre nyugodtan elaludhatott. Arra azonban ő sem számított, hogy a holnapi napja sem lesz ennél jobb…

5. fejezet

Reggel Jenny fáradtan és kialvatlanul ébredt. Álmában Dreamet látta, amint a szűk boxban idegesen toporog, és a falakat rugdossa. Igazából nem is csodálkozott az álmán, hisz mindenáron el akarta onnan hozni a fekete kancát. De először ki kell lovagolnia, és meg kell néznie, hogy a ménes biztonságban van-e.
Miután megreggeliztek, Jenny és Niki elmentek a farmra, hogy Lindával kilovagoljanak a völgybe. A lányt már az istállóban találták, épp Aswadot nyergelte.
-Sziasztok! Akkor kilovagolunk? –kérdezte, miközben épp meghúzta a hevedert.
-Persze! –nevetett Jenny, majd odasétált Silanohoz. –És hogy van az én kedves pacim?
-A Te kedves pacid épp a szökés határán volt, mikor beléptem. Már a box ajtót nyitotta ki épp… -mesélte Linda.
-Jaj, igen… Elfelejtettem szólni… Azt hiszem, be kell szereznem egy extra-erős-kinyithatatlan zárat! –nevetett Jenny.
Miután Niki és Jenny is felnyergelték lovaikat, kisétáltak az istállóból. Egy másodpercre mindhárman megálltak, és elgyönyörködtek a tájban. Az éjszakai hóesés elállt, és minden csillogott a reggeli napfényben. Jenny ilyenkor fogta föl teljesen, mennyire is szerencsés, hogy itt élhet.
Felszálltak lovaikra, majd lassan elsétáltak a völgy felé. Jenny jókedvűnek tűnt, de magában rettegett attól, hogy a ménessel történt, vagy történni fog valami.
A lovak élvezték a kirándulást. A lányok végig jókedvűen csacsogtak, kiélvezték az őszi szünet utolsó napját. Épp egy meredekebb úton léptettek felfele, amikor Silano egy felreppenő madártól megijedt, elkezdett hátrálni, nekiment Aswadnak, megbotlott, és végül elcsúszott egy jeges részen. Jenny még épp idejében húzta el a lábát, hogy Silano ne essen rá, de a kezét csúnyán beütötte.
-Te jó ég, jól vagy? –kérdezte Linda és Niki egyszerre.
-Igen, azt hiszem jól… - felelte, majd megpróbált fölállni. –Aú… Azt hiszem a kezemet beütöttem…
Silano akkor már felállt, és teljes nyugodtsággal fűcsomót keresett a hó alatt. Linda és Niki közben leszálltak a lovaikról és Jennyihez mentek.
-Hát, remélem nem tört el… -mondta Niki, miután megvizsgálta Jenny most már sötétlila árnyalatot felvett kezét. –Bár elég csúnyán néz ki…
-Nem fáj annyira. –hazudta Jenny. Nem akarta, hogy emiatt ne tudja megnézni a ménest. Fölállt, és nehezen, de fölszállt Silanora.
-Oké, jól vagyok, mehetünk tovább! –mondta.
-Biztos ne forduljunk vissza? –kérdezte óvatosan Linda.
-Nem, tényleg jól vagyok, menjünk!
Linda és Niki aggódva összenéztek, miközben lassan tovább léptettek a lovaikon. Jennynek nagyon fájt a karja, és érezte, hogy lassan megdagad, de igyekezett elfelejteni és a lovakra koncentrálni.
Tíz perc múlva kiértek a tisztásra, és meglátták a ménest. Azonban szörnyű látvány fogadta őket.
A ménes megfogyatkozva állt a mező közepén, a lovak lefogytak, többjüknek súlyos sérülése is volt. Néhány nemrég elpusztult állat tetemét is látni lehetett.
-Ezt nem hiszem el… Mi történt velük? –szólt halkan Jenny.
-Én azt hiszem tudom… -mondta Linda. –Tegnap hallottam, ahogy néhány helybeli vadász jött, és apának ajánlottak értékes vadlovakat. Azt mesélték, hogy itt, a völgyben kaptak úgy harminc-negyven lovat el, akik pedig elmenekültek, azokat meglőtték, és még sokáig kergették, csak úgy, szórakozásból.
-Ez borzalmas! –suttogta Niki.
-Az! És hova terelhették a lovakat vajon? –kérdezte Jenny, most már inkább dühös, mint elkeseredett hangon.
-A falu mellett van egy farm, úgy tudom oda. Elmehetünk, nincs túl messze. –ajánlotta Linda.
-Rendben menjünk. Remélem a megmaradt lovakat békén hagyják végre! –dühöngött Jenny.
Negyed óra lovaglás után már el is érték a farmot. Lepusztult, piszkos istálló és egy öreg, már majdnem összedőlt ház mögött egy nagy karám állt, benne összezsúfolva a vadlovak. A legtöbbjük ijedten vagy dühösen próbált szabadulni, csak csoda volt, hogy még nem taposták össze egymást. A karám mellett néhány férfi álldogált.
-Te jó ég! –Jenny alig bírt odaézni. –Ezt nem hagyhatjuk!
-Persze, hogy nem, de nem tudom, hogy mit tegyünk… Megvenni, nem hiszem, hogy megtudnánk őket… -felelte halkan Niki.
Egy magas, magabiztosnak tűnő férfi jött oda hozzájuk.
-Sziasztok! Lovat akartok? –kérdezte. Jennyt kirázta a hideg a férfi hangjától.
-Nem, csak… -kezdte Jenny.
-Jó, akkor viszont tűnjetek innen. Nem kislányoknak való hely ez. Nektek póniló való. –mondta, majd röhögcsélve visszament a karámhoz, ahol ráüvöltött a lovakra, akik ijedten húzódtak odébb a kerítéstől.
-Bunkó! –mondta Jenny, de inkább csak halkan. Érzett valami visszataszítót ebben az emberben.
-Micsoda egy szemét alak! –mondta Niki, mikor már távolabb értek a farmtól. –Az ilyeneket távol kéne tartani a lovaktól… Nem tudom, hogy szabadítsuk ki a vadlovakat…
-Én már igen! Ezek a vadlovak nem az övék, ők szabadok, és a völgy az otthonuk. Ha éjszaka visszajönnék, és… -kezdte Jenny.
-Nem, erről szó sem lehet! Ezeket nem érdekli a törvény, és nagyon nagy bajod lehet, ha elkapnak! –szól közbe Linda. –Eszedbe se jusson kilovagolni éjszaka!
-Mintha az anyámat hallanám… -gúnyolódott Jenny.
-Figyelj, Jenny, én ismerem ezeket az embereket, és csak a pénz hajtja őket. Legkevésbé sem érdekli, hogy a lovak hova kerülnek, hogy vannak, csak az a lényeg, hogy jó pénzért eladják. Ha téged elkapnak, akkor… -kérlelte Linda.
-Jó, oké, megértettem. –mondta Jenny, de közben már az éjszakai mentőakció terveit gondolta ki.
Húsz perc múlva már az istállóban pucolták a lovaikat. Az barátságos, és meleg istállóban Linda lovain és Jenny Silanoján kívül még öt, bértartott ló élt. Jenny ismerte őket, és a tulajdonosaikat is, akik a közeli faluban laktak. A legtöbbjük versenyző volt, és szívesen tartottak edzést Jennynek vagy épp Lindának, ha Jack, Linda apja épp nem ért rá. Linda boldog volt, hogy az apja megint olyan mint régen, és ha nem is lovagolhat a balesete miatt, legalább oktathat, vagy a lovaival foglalkozhat.
A délután Nikinek csomagolással telt, Jenny pedig segített összeszedni a dolgait. Még kihasználták az utolsó lehetőséget, hogy személyesen beszélgessenek.
-Olyan kár, hogy holnap hazamész… -mondta jóúan Jenny. –Halálra unom magamat délutánonként, ráadásul az osztálytársaim legtöbbje nem normális, és minden a divat meg a bulizás körül forog…
-Én is sajnálom, legszívesebben itt maradnék… Anya és apa alig vannak otthon, én meg a legtöbb időmet a lovardában töltöm, de hát már az ottani emberek sem ugyanazok… A legtöbb jó fej lány elment versenyezni másik klubhoz, akik meg maradtak, azokat nem ismerem. –mesélte, majd bedobott a táskájába pár ruhát. –Remélem a vadlovak ismét szabadok lesznek… De ne csinálj semmilyen meggondolatlan dolgot, oké? És napi jelentést várok az itteni dolgokról! –nevetett.
-Ez csak természetes! Sőt, leírom percre-pontosan, hogy mit csinálnak a lovak és hogy mi történik! –nevetett vele Jenny.
Fél óra múlva Jenny már egyedül ült fönn a szobájában, az ablakban. Hózivatar egyre erősebb lett, és sötétedett is már. Jenny nem tudta mi tévő legyen, és az éjszakai lovaglás ilyen időben biztos, hogy nagyon kockázatos lett volna. Ráadásul a csuklója mostanra már megdagadt, és alig bírta mozgatni. Szülei előtt nem akarta mondani, de most már tényleg nagyon fájt.
Hirtelen eszébe jutott, hogy másnap elkezdődik az iskola. Gyorsan összepakolt, majd ismét kinézett az ablakon. A hó még mindig nagy szemekben esett. Végül úgy döntött, ha éjszaka eláll, megkockáztatja, hisz sok-sok ló élete forog kockán. Eszébe jutottak Linda és Niki szavai, de megpróbált nem rá gondolni, inkább a nyeregtáskába betette, amire szüksége lehet. Miután mindent összepakolt, felhúzta az óráját éjfélre, majd izgatottan, de félve az előtte álló úttól, elaludt.

6. fejezet

Éjfélkor, még az óra csörgése előtt kelt föl. Gyorsan lekapcsolta, majd halkan fölkelt. Kinézett az ablakon, és megnyugodva látta, hogy a havazás egy kicsit lecsitult. Felöltözött, felkapta a nyeregtáskát, és halkan lesétált. Ha minden igaz, még pirkadat előtt visszaér, és szülei semmit sem fognak észrevenni. Lent még elvett két répát, és kilépett a házból.
A sötétben sokkal tovább tartott az út, ráadásul a biciklin igen nehéz volt hóban elcsúszás nélkül megmaradni. Végül elérte Lindáék farmját, szerencsére egy villany se égett már. Halkan besétált az istállóba, de nem gyújtota föl a lámpát, mert úgy könnyen észrevehették volna.
-Silano! Pacikám, én vagyok, nyugi! –nyugtatta kissé riadt lovát, aki gazdája hangjára máris megnyugodott. Jenny gyorsan adott neki egy répát.
-Gyere, most elmegyünk egy kicsit… Tudom, itt jobb, a jó meleg istállóban, de muszáj megtennünk… Ha már más nem teszi… -mondta Silanonak, de inkább magát bíztatta, mint a lovát. Fázott és a keze már elviselhetetlenül fájt, és ez jócskán elbizonytalanította.
Kivezette lovát, felnyergelte, és odaadta a másik répát neki. Aztán felszállt, majd lassan elléptettek az erdő irányába.
Jenny bár félt, lenyűgözte őt az éjszaka. Teljes csönd honolt mindenütt, a hó lassan szállingózott, és világított mindenütt a Hold fényétől. Láthatólag Silanonak is tetszett, bár ő inkább maradt volna a meleg boxában.
-Jól van, lovacskám, nemsokára ott leszünk. Muszáj megtennünk, meg hát szerintem a barátod, Aswad családtagjai is ott vannak valahol! –nevetett, majd hirtelen eszébe jutott Black Dream. Fogalma sem volt, hogy őt hogyan szabadítsa ki, de ő legalább valamennyire biztonságban és meleg helyen van.
Messze meglátta a megmaradt lovakat a ménesből, akik most szorosan egymás mellett melegítették a társaikat. Silano odanyerített nekik, hirtelen felkapták a fejüket, de mikor meglátták, hogy ismerős ló, tovább pihentek.
-Legalább ők még itt vannak, és élnek. És remélem ma a többieket is kiszabadíthatjuk. –mondta halkan.
Nemsokára már ott voltak a farm mellett. Látszólag nem volt kinn senki, a roskadozó házban azonban égett a villany.
Jenny leszállt a lováról, és az egyik távolabbi fához kötötte. Remélte, hogy míg kinyitja a a karám kapuját, addig nyugton marad. Óvatosan a karám mellett elsétált, közben a házat figyelte, nehogy észrevegyék. Közben eloldotta a házban levők lovait, hogy ne tudjanak utána menni.
Végül elérte a kaput, és nagyot lélegzett, mikor meglátta, nincs lelakatolva. Közben a vadlovak érdeklődve tolongtak a kerítés túlsó oldalán.
-Nyugi pacik, mindjárt szabadok lesztek. –suttogta, majd egy erős rántással kinyitotta a kaput. Azonban a lovak nyugtalan nyihogására a házból is kijöttek az emberek. Jenny ijedten vette észre, hogy felé közelednek, de végül kinyitotta a kaput, és a vadlovak azonnal kirontottak a karámból, el, az erdő fele.
-Hé, te! Mi a fenét csinálsz?! –üvöltött Jennyire, miközben a vágtázó ménest nézte, tehetetlenül. –Gyerünk, menjetek már, tereljétek vissza a lovakat!- ez már a társainak szólt, akik csak most vették észre, hogy a lovaik is eltűntek.
-Állj meg, hallod?! –kiáltott a lány után az egyik férfi, de Jenny már Silano nyergébe kapaszkodott föl.
-Na jó, akkor nem menekülsz… -üvöltötte, majd puskájával a lovas felé célzott. Ekkor Jenny és Silano már az erdő felé vágtázott, a ménes pedig messze járt. Végül a férfi lőtt egyet, amitől Silano megugrott, de nem találta el őket.
-Te jó ég, ez nem normálisa! –nézett vissza a farm fele. Őrülten vágtáztak, de Jenny nem tudta, merre, csak hagyta, hagy menjen Silano. Végül aztán mikor úgy érezte, biztonságban vannak, megállította a lovat, aki kimelegedve, és idegesen toporzékolt. Jenny azonban körülnézett, és nem tudta, merre lehetnek.
-Jaj, Silano, ez nem volt jó ötlet… -vallotta be magának. De legalább a lovak szabadok voltak.
Csak forgolódtak, Jenny próbált valami biztos pontot keresni, de a sötétben alig látott valamit a fák között. Leszállt a lováról, majd az egyik irányba elindultak.
-Olyan hülye vagyok… Miért hagytam, hogy elvágtázzon? –suttogta magának, miközben könnyei egyre jobban hullottak, és képtelen volt gondolkozni. Látta maga előtt, amint szülei halálra rémülnek, mikor meglátják, hogy eltűnt, vagy mikor Linda észreveszi, hogy Silano nincs a helyén… De most minden szidást elviselt volna, csak otthon akart lenni, a meleg ágyában.
Végül kicsit odébb mentek, egy védettebb helyre. Kis keresés után talált a nyeregtáskában egy szelet csokit, és a lótakarót is elővette, amit gyorsan ráterített Silanora. Szorosan mellé bújt, és megette a csokit. Annak örült, hogy legalább a lova vele van, ha nem is talál egykönnyen haza.



Nah, hát eddig írtam meg eddig, asszem hamarosan folytatni fogom, addig is jó olvasást

Majd azért szóljatok, hogy érdemes-e folytatnom, vagy hagyjam a fenébe

sztem nagyon jó csak most mindenki ir msn-en és nem tudom továbbb olvasn ide nekem nagyon tetszik